Úton
Norvégia, Bergen a repülőről. Ablakon keresztül fotózva, kissé homályosan. (Igazából azért raktam ide ezt a képet, mert nem akartam kezdőképként díszelegni az oldal tetején :-) )
Szóval úton. Földön, levegőben és vízen. (Vízre már csak Torontóban szálltunk, de az is megvolt :-) )
Repültünk, autóztunk, összességében nem keveset. Prága, Providence, Torontó, majd New York végül vissza Providence. Providence-ben gyakorlatilag csak a repteret láttuk, szerencsére a többi helyen körül is tudtunk nézni.
Prágában sikeresen felszálltunk a repülőre. A rengeteg csomag volt izgalmas és azok súlya. Igyekeztem mindent a minimálisra fogni, de nem volt könnyű. A csomagolás felért egy továbbfejlesztett tetris játékkal. Mit hova kell tenni ahhoz, hogy se a súly, se a méret ne legyen túllépve. Mert a bőröndbe rengeteg dolgot be lehet tenni, viszont utána nem lehet felemelni, olyan nehéz lesz. És vajon a kézipoggyászok összsúlyát mennyire fogják komolyan venni? Ugyanis induláskor az ennivalók súlyát teljesen figyelmen kívül hagytuk a méricskélésnél és csak utána döbbentem rá, hogy egy 4 fős család 8 órás repülőúton való ellátása nem 1 kg élelmiszert jelent. És ez nem elhanyagolható olyan esetben,a mikor már az étel nélkül is inkább csak jóindulattal férünk bele a súlyhatárba.
Méricskéltünk, pakolásztunk innen-oda, onnan ide. Felvettük a legnehezebb pulóvereinket és cipőinket, kezünkbe vettük a legnehezebb könyveket, gyerekeknek hátizsák, fényképezőgép, megettük a maradék 1 kg szőlőt, kiönöttük a vizünket, - ezt később visszapótoltunk a ckeck in után - és beszálttunk.
Szerencsére sikerült minden csomagunkat magunkkal hozni. Lehet, hogy ebben szerepet játszott az is, hogy a beszállásnál nem működött rendesen a futószalag, amin a csomagokat felveszik. Talán ezért nem méricskéltek mindent pontosan. A kézipoggyászt is csak darabra nézték.
Meglepetésként ért, hogy fel tudtuk felvinni az ollóinkat az utastérbe. A nagy pakolásban, átrendezésben kivettem az egyik feladandó bőröndből az ollókat is rejtő kistáskát és kiraktam a kézicsomagok közé. Ezt már csak akkor vettem észre, amikor feladtuk a bőröndöt és már nem volt mit tenni. Búcsút mondtam gondolatban az ollóknak, de láss csodát nem dobatták ki velünk. Ennek azért örülök, mert én vagyok a család fodrásza és ott volt hajvágáshoz nélkülözhetetlen olló is.
Felszálltunk, elindultunk. átszálltunk. Repültünk, néha kicsit rázósan, és a providence-i leszállás pedig igencsak rázós volt. Nagyon szeles idő volt és ezt éreztük is. Felkavaró élmény volt számomra. Eléggé megviselt.
Grönland felett ismét adódott a lehetőség tanulásra. Gleccserek. Láttunk néhányat. Sajnos fénykép nem készült róla. (Elrontottam az egyik telefon töltőjét, és spórolni kellett a másik energiájával, így nem lehetett állandóan fotózni. ) Kellemesen tele, vagy inkább üres volt a gép, így mindannyian tudtuk az ablak mellől szemlélni Grönlandot. Szépen látszottak a gleccserek, és az is, hogy hogyan torkollnak bele a vízbe. (Talán a kép közepén van egy gleccser.) Beszélgettünk a jégfolyókról és közben meg is néztük őket. Ha nem is testközelből, de azért láttuk őket szépen, szabad szemmel. Valamint -feltehetően- óriási úszó jégtömböket is láttunk vízen. Így beszélgettünk a klímáról is egy kicsit.
Megérkezvén Providence-be autót béreltünk . Amerikai benyomásaim egy része nem változott meg az első találkozáshoz képest. (2005-ben töltöttem néhány hónapot az USA-ban.) Hitelkártya kötelező. Nagyjából mindegy mennyi pénzed van, hitelkártya akkor is kell. Akkor is, ha milliók csücsülnek a számládon. Az autóbérlést csak úgy tudtam kifizetni bankkártyával (ebből csakis dombornyomott, mert a többit csak bolti és online fizetésre lehet használni), hogy fel kellett mutatnom egy repülőjegyet, ami az autó visszaadásának dátumára szólt. Na, ilyen nem volt. Úgyhogy mit volt mit tenni, vettünk 20 dollárért egy jegyet Orlandóba (igazából mindegy volt, hogy hova, csak legyen jegy- ez volt a feltétel) és már miénk is volt az autó. Az autókölcsönzős hölgy nem akarta elhinni, hogy ennyiért lehet jegyet venni Floridába.
Választhattunk egy autót, amelyik tetszik az adott kategóriából. Egy Toyota Corollára esett választás, ami nagyon jó döntésnek bizonyult. Azóta is ez tetszik a legjobban a bérelt autók közül. Érdekes volt, hogy az Alamónál béreltük az autót, a National kocsiját hoztuk el, majd később egy Enterprise-os kocsival folytattuk az utat. Mi azt hittük, hogy ez 3 különböző cég. De úgy tűnik, hogy van néhány cég a piacon, amik sok név alatt futnak, de mégis ugyanazok. (EZ car, Advantage és Europcar is egy csapat.) Érdekes üzletpolitika.
Tehát jegy bemutatva, autó megkapva, irány Torontó. (A jegyet sajnos nem váltottuk vissza, így az elveszett, de 24 órán belül meg lehetett volna tenni. Jók ezek a szabályok….)
Korábban írtam, hogy mi mindent tanultunk az úton, és mindezt az autó inspirálta. (Oszlodiagramm, mérföld-km átváltás, stb.) Nem ismétlem magam.
Utunk során belefutottunk 1-2 fizetős útba is, néha nekünk úgy tűnt, hogy minden előjel nélkül, egyszer csak fizetős úton találtuk magunkat. (Feltételezem volt előjele, csak eleinte nem vettük észre.) Egyszer csak jött egy automata kapu, gyakorlatilag egy kamera a fejünk felett és máris fizethettük az útdíjat. Pontosabban elektronikusan fizethettük/fizethetjük. Ugyanis a kamerák gyűjtik az adatokat, ami alapján majd valamikor "kiszámlázzák" az útdíjat. (Intelligensebb megoldásnak tartom, mint a magyar autópályamatricát. Ott ugyanezeket az infókat gyűjtik, de ha nincs matricád, rögtön büntetést számolnak fel. Volt olyan esetünk régebben, hogy éjfél után 10 perccel jött le az autónak pályáról, aztán jött a bünti, hogy matrica nélkül mentünk. Ha akartam se tudtam volna sehol éjfélkor matricát venni, mert azon a szakaszon, ahol ért az éjfél már sehol nem volt se benzinkút, se lehajtó.) Időközben már visszaadtuk az autót, a díjakat még mindig nem tudják megmondani, mennyi lesz.
A legizgalmasabb azonban az az út volt, amelyiken kiderült, hogy nem lehet bankkártyával fizetni. Ráhajtottunk az útra, ott találtuk magunkat a kapunál és adtam a bankkártyát. A hölgy nem vette el, hanem adott egy papírfecnit és mondta, hogy a lehajtásnál kell fizetni készpénzzel. Ami egy hasznos, de teljesen felesleges információ volt, mert a kaputól már nem lehetett visszafordulni. Az első kijáratig most már muszáj volt a fizetős úton menni. Kihajtásnál mutatom a hölgynek a bankkártyát. Erre ő mondja, hogy az nem lesz jó. Erre mi: de nincs készpénzünk. De ő nem tud elfogadni bankkártyát. Eszünkbe jutott, hogy van eurónk. Gondoltuk, hátha jó lesz. Kérdezzük tőle, hogy jó lesz az Euró? Visszakérdez, hogy mi? Mondjuk megint, hogy Euró, mert lehet nem érti a kiejtésünket. Visszakérdez a hölgy, hogy az kanadai pénz? Mondtuk, hogy nem. Ez európai pénz. Jó, akkor ő felhívja a főnökét és megkérdezi, mit lehet tenni. Kicsit vicces volt ez. Az Amerikai Egyesült Államokban, ami a modern élet egyik csúcsa, a hitelkártyák világa, és egy autópályán kizárólag készpénzzel lehet fizetni.
Végül eszünkbe jutott, hogy van néhány amerikai dollárunk még régről, és szerencsére ki tudtuk fizetni az útdíjat. Ha nem találtuk volna meg a dollárt, feltehetően elengedett volna fizetés nélkül.
Internet nélkül eléggé elveszettek voltunk. Az ember nagyon könnyen hozzászokik ahhoz, hogy a google a barátod, és minden infó ott van karnyújtásnyira. Nos, ez többnyire így van, de mi van akkor, amikor ez nincs így? Hát gond. Nem volt térképünk, és az USÁban nem nagyon van olyan tábla, hogy Buffalo 800km és időnként kirakva, hogy merre is menj. Talán a nagy távolságok miatt.
A waze csak internettel működik, gps programhoz a térkép nem fér el a telefonomra, mert a 800km-es táv több államon keresztül vezetett és a sok térképnek nem volt hely. Tehát találni mindig ingyen wifi-t. Letölteni a következő útszakaszt és menni tovább. (Jelenleg Floridában vagyunk, itt megoldottunk, hogy letöltöttük a Florida-térképet és már offline is működik a rendszer. Nagy könnyebbség. Illetve a Here we go programot használjuk most a tájékozódáshoz, ez megy offline is. A papírtérkép sem lenne megfelelő a tájékozódáshoz, még mielőtt valaki azt gondolná, milyen technikafüggő vagyok, ugyanis azon nincsenek megjelölve a fizetős útszakaszok. Sőt még az is lehet, hogy igen, csak ki tudja mennyire aktuálisak még a nyomtatás óta.
Végül rátaláltunk a nekünk megfelelő, nem fizetős útra és ráálltunk. Meg kell hagyni, nem semmi érzés, amikor azt mondja a GPS, hogy haladj tovább 267 km-t, majd tartózkodj a bal oldalon. (Ami azt jelenti, hogy újabb néhány 100 km-en keresztül maradj az autópályán.)
Elautóztunk Hamburg, Jeruzsálem, Moszkva, London, Szent Pétervár mellett. Izgalmas volt bejárni a világot egy ekkora távon :)
Kanadába szinte észrevétlenül érkeztünk éjfél körül. Egyszer csak egy hídon találtuk magunkat, ami Kanadába visz. Mire észrevettük, hogy fizetős, már nem volt visszaút és az is meglepett, hogy Kanadába vezet közvetlenül. Néhány km-rel később számítottunk rá.
A morcos határőrrel kicsit nehezen értettük egymást, végül beengedett minket az országba.
Hajnal 3-kor végre megérkeztünk Torontóba.
Néhány kép arról, hogy milyen helyeken autóztunk. Ha a képekre kattintasz,megjelennek nagyban.
UI. Landolás után is tanultunk ám. A képen az a PET palack látszik, amiből a gépen kiittuk a vizet,
majd visszcsuktuk. És nem, nem mi törtük, gyűrtük össze a palackot a csomagban, elintézte ezt helyettünk a légnyomás.
x x x x x x x x x x x x x x x x x x x x x x x x x x x x
Repültünk, autóztunk, összességében nem keveset. Prága, Providence, Torontó, majd New York végül vissza Providence. Providence-ben gyakorlatilag csak a repteret láttuk, szerencsére a többi helyen körül is tudtunk nézni.
Repülés
Prágában sikeresen felszálltunk a repülőre. A rengeteg csomag volt izgalmas és azok súlya. Igyekeztem mindent a minimálisra fogni, de nem volt könnyű. A csomagolás felért egy továbbfejlesztett tetris játékkal. Mit hova kell tenni ahhoz, hogy se a súly, se a méret ne legyen túllépve. Mert a bőröndbe rengeteg dolgot be lehet tenni, viszont utána nem lehet felemelni, olyan nehéz lesz. És vajon a kézipoggyászok összsúlyát mennyire fogják komolyan venni? Ugyanis induláskor az ennivalók súlyát teljesen figyelmen kívül hagytuk a méricskélésnél és csak utána döbbentem rá, hogy egy 4 fős család 8 órás repülőúton való ellátása nem 1 kg élelmiszert jelent. És ez nem elhanyagolható olyan esetben,a mikor már az étel nélkül is inkább csak jóindulattal férünk bele a súlyhatárba.
Méricskéltünk, pakolásztunk innen-oda, onnan ide. Felvettük a legnehezebb pulóvereinket és cipőinket, kezünkbe vettük a legnehezebb könyveket, gyerekeknek hátizsák, fényképezőgép, megettük a maradék 1 kg szőlőt, kiönöttük a vizünket, - ezt később visszapótoltunk a ckeck in után - és beszálttunk.Szerencsére sikerült minden csomagunkat magunkkal hozni. Lehet, hogy ebben szerepet játszott az is, hogy a beszállásnál nem működött rendesen a futószalag, amin a csomagokat felveszik. Talán ezért nem méricskéltek mindent pontosan. A kézipoggyászt is csak darabra nézték.
Meglepetésként ért, hogy fel tudtuk felvinni az ollóinkat az utastérbe. A nagy pakolásban, átrendezésben kivettem az egyik feladandó bőröndből az ollókat is rejtő kistáskát és kiraktam a kézicsomagok közé. Ezt már csak akkor vettem észre, amikor feladtuk a bőröndöt és már nem volt mit tenni. Búcsút mondtam gondolatban az ollóknak, de láss csodát nem dobatták ki velünk. Ennek azért örülök, mert én vagyok a család fodrásza és ott volt hajvágáshoz nélkülözhetetlen olló is.
Felszálltunk, elindultunk. átszálltunk. Repültünk, néha kicsit rázósan, és a providence-i leszállás pedig igencsak rázós volt. Nagyon szeles idő volt és ezt éreztük is. Felkavaró élmény volt számomra. Eléggé megviselt.
Néhány kép a repülésről
Elég nehézkes számomra a blog szerkesztése. A képek sosem ott vannak, ahol én szeretném, a betűtípust sem mindig sikerül beállítani. Remélem, hogy ez csak az én jelenlegi korlátaimat jelöli, eddig ugyanis nem sok időt foglalkoztam azzal, hogy utánanézzek, milyen logika alapján működik a szerkesztés. Viszont jelenleg nem akarok hosszabb időt tölteni azzal, hogy kitaláljam, hogy is lehet profi módon szerkeszteni úgy, ahogy én akarom. Egyelőre marad az, ami megjelenik, remélem a legjobbakat. |
| Norvégia fentről |
 |
| Felhők fentről |
 |
| Ismét Norvégia |
 |
| Felhők az Atlanti-Óceán felett alatta az árnyékukkal, de sajnos az alig látszik |
 |
| Grönland madártávlatból - vagyis inkább magasabbról |
Grönland felett ismét adódott a lehetőség tanulásra. Gleccserek. Láttunk néhányat. Sajnos fénykép nem készült róla. (Elrontottam az egyik telefon töltőjét, és spórolni kellett a másik energiájával, így nem lehetett állandóan fotózni. ) Kellemesen tele, vagy inkább üres volt a gép, így mindannyian tudtuk az ablak mellől szemlélni Grönlandot. Szépen látszottak a gleccserek, és az is, hogy hogyan torkollnak bele a vízbe. (Talán a kép közepén van egy gleccser.) Beszélgettünk a jégfolyókról és közben meg is néztük őket. Ha nem is testközelből, de azért láttuk őket szépen, szabad szemmel. Valamint -feltehetően- óriási úszó jégtömböket is láttunk vízen. Így beszélgettünk a klímáról is egy kicsit.
Megérkezvén Providence-be autót béreltünk . Amerikai benyomásaim egy része nem változott meg az első találkozáshoz képest. (2005-ben töltöttem néhány hónapot az USA-ban.) Hitelkártya kötelező. Nagyjából mindegy mennyi pénzed van, hitelkártya akkor is kell. Akkor is, ha milliók csücsülnek a számládon. Az autóbérlést csak úgy tudtam kifizetni bankkártyával (ebből csakis dombornyomott, mert a többit csak bolti és online fizetésre lehet használni), hogy fel kellett mutatnom egy repülőjegyet, ami az autó visszaadásának dátumára szólt. Na, ilyen nem volt. Úgyhogy mit volt mit tenni, vettünk 20 dollárért egy jegyet Orlandóba (igazából mindegy volt, hogy hova, csak legyen jegy- ez volt a feltétel) és már miénk is volt az autó. Az autókölcsönzős hölgy nem akarta elhinni, hogy ennyiért lehet jegyet venni Floridába.
Választhattunk egy autót, amelyik tetszik az adott kategóriából. Egy Toyota Corollára esett választás, ami nagyon jó döntésnek bizonyult. Azóta is ez tetszik a legjobban a bérelt autók közül. Érdekes volt, hogy az Alamónál béreltük az autót, a National kocsiját hoztuk el, majd később egy Enterprise-os kocsival folytattuk az utat. Mi azt hittük, hogy ez 3 különböző cég. De úgy tűnik, hogy van néhány cég a piacon, amik sok név alatt futnak, de mégis ugyanazok. (EZ car, Advantage és Europcar is egy csapat.) Érdekes üzletpolitika.
Tehát jegy bemutatva, autó megkapva, irány Torontó. (A jegyet sajnos nem váltottuk vissza, így az elveszett, de 24 órán belül meg lehetett volna tenni. Jók ezek a szabályok….)
Korábban írtam, hogy mi mindent tanultunk az úton, és mindezt az autó inspirálta. (Oszlodiagramm, mérföld-km átváltás, stb.) Nem ismétlem magam.
Utunk során belefutottunk 1-2 fizetős útba is, néha nekünk úgy tűnt, hogy minden előjel nélkül, egyszer csak fizetős úton találtuk magunkat. (Feltételezem volt előjele, csak eleinte nem vettük észre.) Egyszer csak jött egy automata kapu, gyakorlatilag egy kamera a fejünk felett és máris fizethettük az útdíjat. Pontosabban elektronikusan fizethettük/fizethetjük. Ugyanis a kamerák gyűjtik az adatokat, ami alapján majd valamikor "kiszámlázzák" az útdíjat. (Intelligensebb megoldásnak tartom, mint a magyar autópályamatricát. Ott ugyanezeket az infókat gyűjtik, de ha nincs matricád, rögtön büntetést számolnak fel. Volt olyan esetünk régebben, hogy éjfél után 10 perccel jött le az autónak pályáról, aztán jött a bünti, hogy matrica nélkül mentünk. Ha akartam se tudtam volna sehol éjfélkor matricát venni, mert azon a szakaszon, ahol ért az éjfél már sehol nem volt se benzinkút, se lehajtó.) Időközben már visszaadtuk az autót, a díjakat még mindig nem tudják megmondani, mennyi lesz.
A legizgalmasabb azonban az az út volt, amelyiken kiderült, hogy nem lehet bankkártyával fizetni. Ráhajtottunk az útra, ott találtuk magunkat a kapunál és adtam a bankkártyát. A hölgy nem vette el, hanem adott egy papírfecnit és mondta, hogy a lehajtásnál kell fizetni készpénzzel. Ami egy hasznos, de teljesen felesleges információ volt, mert a kaputól már nem lehetett visszafordulni. Az első kijáratig most már muszáj volt a fizetős úton menni. Kihajtásnál mutatom a hölgynek a bankkártyát. Erre ő mondja, hogy az nem lesz jó. Erre mi: de nincs készpénzünk. De ő nem tud elfogadni bankkártyát. Eszünkbe jutott, hogy van eurónk. Gondoltuk, hátha jó lesz. Kérdezzük tőle, hogy jó lesz az Euró? Visszakérdez, hogy mi? Mondjuk megint, hogy Euró, mert lehet nem érti a kiejtésünket. Visszakérdez a hölgy, hogy az kanadai pénz? Mondtuk, hogy nem. Ez európai pénz. Jó, akkor ő felhívja a főnökét és megkérdezi, mit lehet tenni. Kicsit vicces volt ez. Az Amerikai Egyesült Államokban, ami a modern élet egyik csúcsa, a hitelkártyák világa, és egy autópályán kizárólag készpénzzel lehet fizetni.
Végül eszünkbe jutott, hogy van néhány amerikai dollárunk még régről, és szerencsére ki tudtuk fizetni az útdíjat. Ha nem találtuk volna meg a dollárt, feltehetően elengedett volna fizetés nélkül.
A waze csak internettel működik, gps programhoz a térkép nem fér el a telefonomra, mert a 800km-es táv több államon keresztül vezetett és a sok térképnek nem volt hely. Tehát találni mindig ingyen wifi-t. Letölteni a következő útszakaszt és menni tovább. (Jelenleg Floridában vagyunk, itt megoldottunk, hogy letöltöttük a Florida-térképet és már offline is működik a rendszer. Nagy könnyebbség. Illetve a Here we go programot használjuk most a tájékozódáshoz, ez megy offline is. A papírtérkép sem lenne megfelelő a tájékozódáshoz, még mielőtt valaki azt gondolná, milyen technikafüggő vagyok, ugyanis azon nincsenek megjelölve a fizetős útszakaszok. Sőt még az is lehet, hogy igen, csak ki tudja mennyire aktuálisak még a nyomtatás óta.
Végül rátaláltunk a nekünk megfelelő, nem fizetős útra és ráálltunk. Meg kell hagyni, nem semmi érzés, amikor azt mondja a GPS, hogy haladj tovább 267 km-t, majd tartózkodj a bal oldalon. (Ami azt jelenti, hogy újabb néhány 100 km-en keresztül maradj az autópályán.)
Elautóztunk Hamburg, Jeruzsálem, Moszkva, London, Szent Pétervár mellett. Izgalmas volt bejárni a világot egy ekkora távon :)
Kanadába szinte észrevétlenül érkeztünk éjfél körül. Egyszer csak egy hídon találtuk magunkat, ami Kanadába visz. Mire észrevettük, hogy fizetős, már nem volt visszaút és az is meglepett, hogy Kanadába vezet közvetlenül. Néhány km-rel később számítottunk rá.
A morcos határőrrel kicsit nehezen értettük egymást, végül beengedett minket az országba.
Hajnal 3-kor végre megérkeztünk Torontóba.
Néhány kép arról, hogy milyen helyeken autóztunk. Ha a képekre kattintasz,megjelennek nagyban.
Ha érdekel a folytatás, kérhetsz értesítést az új bejegyzésekről e-mailben. Ehhez iratkozz fel e-mail értesítésre.Kattints a lap tetején lévő feliratkozás gombra, írd be az e-mail címed és az ellenőrzőkódot. Ezután nézd meg a postafiókodat, kattints a levélben levő linkre és kész. (Nekem mindez angolul jelenik meg, ezért írtam az útmutatót.)
UI. Landolás után is tanultunk ám. A képen az a PET palack látszik, amiből a gépen kiittuk a vizet,
Megjegyzések
Megjegyzés küldése