Néhány nap Nicaraguában

Mekkora jármű kell egy 5 személyes családnak? És vajon 6 főre mivel kell számolni? Hogyan bukkan az ember egy sakk-oktatóra "a világ végén"? Vadkemping az óceánparton?  Milyen távolság van a disznóól és a konyha között?  Milyen erős ellenfél a nicaraguai sakkválogatott egyik tagja? Mit jelent ha valaki azt mondja, hogy egy kicsit beszél egy adott nyelven?  A buszozás, mint újfajta élmény? És egyáltalán mennyibe kerül kilépni az országból, illetve mennyibe kerül belépni a másik országba?

Országhatárok nem éppen európai stílusban (igaz nem is világjáró stílusban, mert csak Európában és Észak-Amerikában jártam korábban), buszozás, vadkemping, "rendes" kemping, óceánparti élmények, nem várt sakkpartnerek és ami még eszembe jut.

Jöjjenek a nicaraguai élményeink több részletben.

Előkészületek

Turistavízumunk lejárata miatt ki kellett lépnünk Costa Ricából és a lehetőségeket mérlegelve végül a nicaraguai határátlépés mellett döntöttünk. Eredetileg kocsival akartunk menni egy rövid határátlépésre Panamába, de ez nem jött össze. Helyette lett Nicaragua, és nem egy pár órás átlépés, hanem egy pár napos, hívjuk nyaralásnak. Örülök, hogy így alakult.

Egy nicaraguai kiruccanáshoz, először is el kellett jutni a határig. Az egyik legközelebbi határátkelő  mintegy 200 km-re van tőlünk, Penas Blancasnál. Nem tűnt nagy dolognak eljutni oda, annál nagyobb kihívást jelentett a megfelelő információ beszerzése a tömegközlekedésről.  Első lépésként kellett találni egy buszt, ami elvisz oda. Ez nem tűnt különösebben nehéz feladat, hiszen az itt töltött idő alatt sikerült közép-amerikai menetrendet találnunk a neten. De azért mégis nehéz feladat volt. Ugyanis különösen izgalmassá teszi a menetrend kitalálását, hogy ahány oldal, annyi menetrend, és egyezés nem igazán van bennük. Úgy tűnik a menetrendek káosza alapján, mintha több társaság üzemeltetné a különböző járatokat, és mindenki csak a saját menetrendjét rakná ki. Tehát egységes menetrendi tájékoztatót nem találtunk, a interneten talált menetrend efelett nem egyezik meg a buszállomáson kiírt időpontokkal.)  Végül találtunk egy olyat, hogy a buszok óránként indulnak a határ melletti kis településre. További meglepetéseket jelentett a menetidő és az árak. Volt olyan járat, ami 4000 colone-ért vitt volna minket és volt olyan, ami ugyanerre az útra mintegy 16.000 colone-ért vitt volna el minket fejenként. Plusz érdekesség, hogy amíg az olcsóbb busz menetideje 3,5 óra a 200 km-re lévő településig, addig a drágább busz menetideje több, mint 7 óra. (De találtunk olyat is, ami menetrend szerint 1,5 óra utazás, ami ezeken az utakon ezt a távolságot tekintve kizárt. Főleg, ha beleszámítjuk, hogy az autópályákon a maximális sebesség 80 km/óra, és innen oda nincs végig autópálya.) 

Nicaragua a térképen

Az indulás

Végül választottunk egy buszt és  kiálltunk a megállóba. Az általunk várt busz azonban nem érkezett meg, valamivel később elment egy másik, amiről azt gyanítottuk, hogy az lehet a drágább járat, végül a harmadik járatot leintettem. Igen, itt le kell inteni a buszt, különben nem áll meg. Még az olyan igazi buszmegállónak látszó (tábla jelzi, kiépített buszöböl, tető, pad) buszmegállóban sem, amiben álltunk. Izgalmas művelet a busz leintése, mert pillanatok alatt kell eldönteni, hogy az a te buszod vagy sem. A busz elején vagy fentre, vagy az ablak alsó részébe ki van írva a busz indulási és célállomása. Ha szerencséd van, akkor a feltüntetett 1-2 köztes állomás között fel van sorolva a te végcélod is. Ha nincs, akkor leinted a buszt, és megkérdezed a sofőrt, hogy megáll-e ott. Szóval állsz a megállóban, nézed a buszokat, amik jönnek, megpróbálod elolvasni a feliratot azon az 50 méteren, amíg azt láthatod és ha a tiednek véled, akkor leinted. Nekem egyet nem sikerült leinteni. Ki volt írva az úticélunk, kapálóztam a megállóban, de a busz még csak nem is lassított, úgy haladt tovább. A következő kiszemeltemnél sikerrel jártam.

Felültünk a buszra, ami teljesen tele volt. Egy óra utazás, egyben 30 km megtétele után megálltunk egy 20 perces pihenőre. Innen lehetetlennek tűnt, hogy odaérünk menetrend szerint, de meglepő módon mégis sikerült. Ehhez mondjuk nagyban hozzájárult, hogy az út további része többnyire autópályának kinéző autópályán vezetett. (Az autópályák egy része itt egy egyszerű kétsávos - értsd 2x1 sávos - út. Ez az út többnyire 2x2 sávos volt.) Megérkeztünk időben a határra. Ez azért fontos, mert az átkelő 6-kor bezár, és utána csak másnap lehet átmenni.

Úton a határhoz

A határnál

Miután több kilométer hosszú kamionsor mellett elhaladtunk, a busz megállt a végállomáson. Ha nem tudom, hogy a határon vagyunk, azt hiszem, valami piacra érkeztünk. A busz környékét ellepték a hiénák egy pillanat alatt. Nem, nem az állatok, azok itt nem élnek. Hanem egy csomó ember, aki segíteni akar neked. Segíteni kivenni a csomagodat, segíteni leszállni a buszról, frissítőt eladni a hosszú út után, vagy éppen pénzt váltani, megmutatni, hogy merre kell menni a határhoz (mondjuk ez még hasznos is lehet, mert a határátkelés nem olyan, mint Európában, hogy odagurulsz a kocsiddal, megnézik a papírokat, aztán gurulsz tovább).
Szóval elözönlötték a buszt a hiénák és alig lehetett leszállni és lépni tőlük. Amikor leszálltunk, akkor láttuk csak, hogy mennyi ember is van körülöttünk, tényleg mint egy óriási piacon. Benn állt egy nagy területen, gondolom a helyi buszállomás lehetett, vagy 10 busz, körülöttük rengeteg ember, és egy pillanatra az jutott eszembe, hogy te jó ég. 2 óra van. 6-kor bezár a határ. El sem jutunk a határőrökig, ha itt mindenki átmenni akar.  

Csomagjainkat megszerezve nekünk is akadt egy nem kért kísérőnk, aki mutatni akarta az utat, hogy merre kell menni, és mit kell csinálni. Ez alapvetően egy összetett dolog.
Előzetes internetes kutakodás eredményeként tudtuk, hogy a Costa Rica-i kilépéshez először is ki kell fizetni a kilépési díjat, ami 7 USD. Ha ez megvan, akkor szerezni kell valami papírt, amit ki kell tölteni. Utána bemenni a határőrség épületébe, szerezni egy pecsétet és mehetsz világgá. Pontosabban megpróbálhatsz bejutni Nicaraguába.

Tehát lepakoltuk a cuccainkat egy helyen és közbenéztünk. Lemerevedtünk annak a közel 40 méteres sornak a láttán, amiben emberek sorakoztak, de egyelőre még nem tudtuk, hogy nekünk azzal a sorral van-e dolgunk vagy nincs. Így csak reméltük, hogy nekünk oda nem kell beállni.  Elindultunk megkeresni, hogy hol lehet kifizetni a 7 USD-t a kilépéshez. A határ épületétől kissé távolabb, mintegy 100 méterrel, egy lepukkant kis fabódéban volt kiírva, hogy itt lehet fizetni. A 7 dollár itt 8 dollár volt, amiből 7-ről kaptunk is számlát. 5 USD kilépési díj, 2 USD csomagátvizsgálási díj, 1 USD csak úgy a fiókba. (Van egy automata is valahol, ami csak 7 USD-t kér, csak általában nem működik, mint ahogy most sem. Rossz nyelvek szerint ez nem véletlen.) A hölgynek ugyanis egy fiók volt a pénztára, amit kihúzott, hogy tudjon nekem visszaadni és közben csak úgy ömlött ki belőle a pénz, ami csak be volt hajigálva. Vegyesen USD, colones és cordoba, a nicaraguai pénz. A fizetés megvolt, kitöltendő papírt nem kaptam.

A Costa Rica-i határállomás

Ezek után mentünk a kilépéshez. Egy olyan amerikai családot "követtünk" a határátlépés kaotikusnak tűnő folyamatában, akik láthatóan nem először léptek ki a határon és csomagjaik mennyiségét és minőségét tekintve (nyitott strandtáska) csak egy rövid kilépek-belépek kiruccanásra készültek. (Ami nem biztos, hogy összejött nekik, mert a határ 6-kor zárt és a határőr azt mondta nekik, délután 3-kor, hogy legalább 4 órát Nicaraguában kell tölteniük.)

Tehát odajutottunk a határőrhöz, aki bepecsételte amit kellett. A papírral, amiről a neten olvastuk, hogy ki kell költeni, nem találkoztuk. Irány a nicaraguai oldal. Ehhez mindegy 500 méter kellett sétálni a képen látható nem túl modern részen, ahol egyébként nyüzsgött az élet. Étel-ital minden mennyiségben eladó, kéretlen segítők mindenfelé, buszjegyet lehet venni a különböző busztársaságoknál a senki földén a két ország között.  Rögtön katonákat láttunk, ami persze nem meglepő, de a Costa Ricai oldalon egyetlen sincs a hadsereg teljes hiánya miatt.

Senki földje Costa Rica és Nicaragua között

Érkezés Nicaraguába

A túloldalon bementünk egy másik épületbe, ahol 1 USD/fő összeget kellett fizetni fejenként talán épülethasználati díjként. A kiírt szöveget nem nagyon értettük. Utána kifizettük a 12 USD/fő belépési díjat, hogy bejuthassunk az országba, miután alaposan kikérdeztek, hogy hova megyünk, miért, hol lakunk, meddig maradunk, van-e foglalt szállásunk. Ebből 10 USD-ről adott számlát a határőr. És bent is voltunk Nicaraguában. Nicaraguából kifelé is fizetni kell, ha el akarod hagyni az országot. Érdekesség, hogy kizárólag USD-ben fogadják el a pénzt, annak ellenére, hogy még a kitöltött nyugtán is szerepel a választás lehetősége, hogy Cordoba vagy USD, amiben fizetni szeretnél. Ha nincs dollárod, akkor váltani kell.

Az útlevelünket a 2 határ között legalább 7-szer ellenőrizték, hogy megvannak-e a pecsétek benne. Majd utána a buszon is, amire felültünk. Pár perccel az indulás után megállították a buszt és mindenkinek megnézték az útlevelét. Mint réges-régen Magyarország határainál is. 

Nicaragua első pillantásra

A buszozás egy külön élmény volt Nicaraguában és az egész közlekedés nagyon meghökkentő számunkra. Az óceán gyönyörű, San Juan del Sur, ahova mentünk pedig elbűvölő. Legalábbis azt gondolom, hogy ezekre a városkákra szokták azt mondani. a további nicaraguai élményekről itt és itt írok. Az átkelés igen hosszúra sikeredett, pedig csak egy egyszerű határátlépés volt.



                                                               x x x x x x x x x x x x x x x x x x

Ha érdekel a folytatás, kérhetsz értesítést az új bejegyzésekről e-mailben. Ehhez iratkozz fel e-mail értesítésre. Kattints a lap tetején lévő feliratkozás gombra, írd be az e-mail címed és az ellenőrzőkódot. Ezután nézd meg a postafiókodat, majd kattints a levélben levő linkre és kész. (Nekem mindez angolul jelenik meg, ezért írtam az útmutatót.)