Vakító kék tengerpartok

Nicaraguában San Juan del Sur városában töltöttünk néhány napot. Pihenés a tengerparton, fürdés a vízben, séta egy másik partra, találkozás (számunkra) ismeretlen tengeri lényekkel, főzőcske a felettéb szokatlan konyhában, sakkpartik a világ végén, bepillantás egy istentisztletbe, apró meglepő dolgok. Ezek jellemezték a nicaraguai tartózkodásunkat.   

A San Juan del Sur-i tengerpart volt az első volt, ami pont olyan volt, mint amilyennek a képeken láttuk. Eddig a legtöbb hely, amit korábban fotókon is láttam, csalódást keltett. A képek többnyire úgy vannak megalkotva, olyan szögből vannak fotózva, ahogyan valóban lehet látni a környéket, ha megfelelő irányba nézel és eltekintesz az egyéb zavaró tényezőktől. Vagy van egy drónod, ami elég magasról tudja szemlélni a környéket. Ez volt az első hely, ami tényleg azt nyújtotta, amit a fotók alapján vártam tőle.

A turistaváros

"Átlátás" egy éttermen

A városka tengerparti része igazi turistaparadicsom, a parton végigvonulnak az éttermek szebbnél szebbszínkavalkád, sok kis hotel a településen. Meglepő módon csokimúzeum, (ahol sajnos nem voltunk). Azért meglepő, mert Costa Ricában gyakorlatilag nem lehet csokit kapni a boltokban. Karácsonykor voltak táblás csokik, szigorúan hűtőben és méregdrágán, de alapvetően nem nagyon lehet csokit kapni. (Amit vettünk az egy zacskóba csomagolt sűrű csokimassza, az íze pedig olyan, mint az agyoncukrozott, alacsony kakaótartalmú csokiknak otthon. Többet olyat nem fogunk venni.)

kilátással és belső térrel. Árusok, boltok, kis, kivilágított főtér (lévén karácsony után jártunk ott), az elmaradhatatlan templommal. Erről csináltunk egy fotót, amit a google maps-en megosztva pár nap alatt több százan láttak. Íme:

San Juan del Sur főtér

Ez nagyon meglepő volt. Hozzá kell tenni azonban, hogy ez volt az első fotó, ami felkerült a főtérről a térképre, valószínűleg ez a látogatottság oka. Inkább az gondolkodtatott el, hogy miért is nézi meg egy ilyen kisváros fényképeit ilyen sok ember rövid idő alatt.

San Juan del Sur egyik utcája, nappal szemben fotózva

A fentiekhez képest elég nagy kontrasztot mutat a város azon része, ahol már nem járnak a turisták, vagy nem nagy számban. Ott volt a szállásunk, így abba is bepillantást nyerhettünk, hogy milyen az élet a tursitaövezeten kívül. De először jöjjön a turistás rész :)

Naplemente San Juan del Surban

Vadkemping az óceánparton

Első napon kicsit későn érkeztünk a településre, lementünk a tengerpartra és bevetettük magunkat a habokba. Megnéztük a naplementét, majd elkezdtünk gondolkodni azon, hogy mi legyen a szállással. Amit kinéztünk messze volt onnan, ahol épp voltunk. Körülnéztünk a  városban szállásügyben, de nem sok sikerrel. Így végül a vadkempingezés mellett döntöttünk. A fiúk elmentek bevásárolni, én pedig felállítottam a sátrat a tengerparton egy kicsit eldugottabb helyen - ami csak ennyit jelent, hogy nem volt kivilágítva - egy nem működő, talán hajdanán étterem előtt. Közben besötétedett, megvacsoráztunk és bebújtunk a sátorba aludni. Nem telt el 15 perc és elemlámpák kezdték el pásztázni a sátor oldalát.
Kissé megijedtem. Na jó, nem kissé, nagyon, így gyorsan kipattantam a sátorból. Három rendőr jött a bejárathoz. Egyikük beszélt angolul, így elmondta, hogy nem jó helyen vagyunk, mert ez nagyon veszélyes. Menjünk arrébb pár 10 méterrel a fények alá és ott jó helyen leszünk. Gondoltuk ezt érdemes komolyan venni. Azt is mondták, hogy nem messze van onnan egy rendőrőrs - ami egy felállított kamionhátsórész, vagy ki tudja hogy hívják azt a részét a kamionnak- volt, ha bármi van, szóljunk, segítenek. Szerencsére erre nem volt szükség az éjjel. Sátrunkat áthelyeztük hát egy lámpa alá, két panzió elé, valami diszkószerű hely közelébe. Így a fények biztonságába kerültünk, viszont elég sokáig hallgattuk a helyi buli(k) zenéit. Az éjjel nyugodtam telt, csak 3 kutya jött oda megcincálni kicsit a sátrat, de szerencsére nem érdekelte őket hosszabb ideig.
Egész éjjel erős szél fújt, azt hittem elviszi a sátrat. Iglusátorban aludtunk, aminek az oldalát időnként annyira erősen fújta a szél, hogy az meghajlott, és teljesen beborított minket. Aztán ha megfordult a szél iránya, újra felállt a sátor.

Napkelte előtt

Szóval ott aludtunk, kint a parton. Láttuk a napfelkeltét, majd összeszedtük a sátorfánkat és ismét megmártóztunk a tengerben. A vadkemping óriási hátránya, hogy a holmijainkra folyamatosan vigyázni kell. Ha csak lerakjuk a parton őket, nem nagyon vannak biztonságban. Olyanokat olvastunk, hogy útlevelet, kulcsot, pénzt, ha viszünk a partra, akkor vigyünk egy vízzáró dobozt is, amibe beletéve ássuk el a fontos dolgokat, ha nem vagyunk a közelében. Ez azért nem annyira nyilvánvaló, később kipróbáltuk, igaz csak kocsikulccsal és doboz nélkül.

Napkelte Nicaraguában

A kempingen

A többi napot egy kempingben töltöttük.  A kempingben napközben többnyire nem volt víz, legalábbis reggelente úgy tűnt elzárták.  Vagy csak egyszerűen nem volt. Nem tudjuk mikor jött vissza, mert napközben nem voltunk ott. Áram többnyire volt, eltekintve néhány rövidebb áramszünetes időszaktól.

A konyha nem mindennapi volt. Egy nyitott részen volt a  tűzhely, ahol szabadon kószáltak a házi szárnyasok. Felmásztak az asztalra is, ha kedvük tartotta. Sajnos ami utánuk maradt a konyhában, azt nem takarították rögtön, így vigyázni kellett, hogy mit rak az ember az asztalra. Legjobb, ha semmit... Ami a legmegdöbbentőbb volt a konyhában az az, hogy amikor hátat fordítasz a tűzhelynek, teszel pár lépést és ott találod magad a disznóólban. Hat disznó lakott a kempingben óljában, ami egy fedél alatt volt a konyhával. Az ételmaradék rögtön mehetett így további felhasználásra. Valamint különleges élmény volt látni a tűzhely két állandó lakóját, a tyúkokat. Ők a gázrózsák alatt pihentek minden alkalommal, amikor odamentem, hogy főzzek valamit. Azt olvastuk, hogy a csapvíz Nicaraguában nem iható. Ugyan a kemping recepciósa szerint az, de nem mertük megkockáztatni, hogy igyunk belőle. Főzés közben pedig a tyúkok érdeklődő tekintetét lehetett látni.

Játszótér a kempingben

Volt játszótér is a kempingben. Egy igazi, kiszuperált csónak volt felakasztva egy fára, ebben lehetett hintázni. A fiúk nagyon jól eljátszottak a spanyolul beszélő gyerekekkel, annak ellenére, hogy a játszótéri szókincsük pillanatnyilag kimerül abba, hogy "no hablo espanol", azaz nem beszélek spanyolul. Ezt persze többes számban is tudják mondani :)

Strandok

Napjainkat gyakorlatilag a tengerben töltöttük. Kimentünk az óceánpartra, a fiúk belemerültek a vízbe, és ki sem jöttek onnan addig, amíg el nem indultunk hazafelé. A víz kellemesen hullámos volt, néha kisebb, néha nagyobb hullámokkal, de egyik sem haladta meg az 1 m magasságot. A fiúk osztályozták a hullámokat. Van kiúszos, amire úgy érdemes ráúszni, hogy a part felé sodorja őket. Van ráúszós, amire szembe úsztak rá, és van felállító, ami olyan erős, hogy annyira meglöki az embert, hogy ha fekszik a vízen, egyszerűen felállítja. Később kiegészült a válogatás a gatyaszaggatós hullámokkal és én belevenném még az osztályozásba a tarkónvágós hullámokat is. Ez utóbbi kettőnek azt hiszem elég beszédes a neve. Többnyire ki tudták találni, hogy melyik érkező hullám milyen lesz.

Egyik nap felkerestünk egy kicsit messzebb lévő strandot. Ez kb. 4 km-re lehetett a kempingtől, szóval nem keveset kellett hozzá gyalogolni. A hegyeken keresztül. Ami szerencsére azt jelentette, hogy a hegyek között húzódó völgyön át kellett haladni, egy kevéssé dimbes-dombos részen. 30 fok felett már nem olyan kellemes sétálni ott, főleg, ha olyan helyen halad az ember, ahol nincs árnyék.

Strand - elővilággal

Ez a strand szörfös hely lehetett, az alig 100 méteres partvonalon volt vagy 3 szörfiskola és kölcsönző. Meg is lepődtünk rajta, hogy miből élnek, hiszen, amikor odaértünk, senki nem volt a parton, és a hullámok sem tűntek olyan különösen nagynak. Később aztán megérkeztek a kezdő szörfösök, és meglepő módon egész sok hullámot meg tudtak lovagolni.

Mi egy úszószemüveggel fedeztük fel a vizet. Nagyon élvezték a gyerekek a "búvárkodást". Már ha ezt annak lehet nevezni. Szóval nagyon élvezték, hogy a víz alatt is körbe tudnak nézni. És volt is mit nézni. Már előző nap a lábam alá került a homokban egy furcsa, kissé kemény, csúszós valami, ami aztán egyszer csak megmozdult. Megijedtem. Itt több rájával is találkoztunk, ezen a strandon ugyanis sokkal nagyobb volt a tengeri élet. A vízi világ mellett itt jó néhány madár is vadászgatott a halakra.
Gondolom amiatt volt elevenebb az élet, mert itt kevesebb az ember és nem is kiépített annyira, illetve nem hangos, mint a másik strand. Láttunk kis halak raját, ami 100 - nál több halat jelentett, láttunk rájákat, meg valami kövér halat.

Találkoztunk valamivel, amiről nem tudjuk mi, csak azt tudjuk, hogy nagyon rondán és fájósan csíp. Mivel nem lehetett látni, hogy mi az, valószínűsítettük, hogy medúza. Aztán sikerült egyet kifogni a vízből. Egy hihetetlenül vékony, kb tized milliméter vastagságú, nagyon hosszú lény, ami össze tud húzódni úgy, hogy lényegesen rövidebb és kb 1 mm vastagságú fonal lesz belőle. Valamint néhány centinként kis gömbök voltak a testén, mint egy karkötőn a gyöngyök. A teste egyébként kocsonyás és átlátszó, mint egy medúzáé. Szóval kicsi, de nagyon fájósat tud csípni. Úgy tudtuk elkapni, hogy Péter megfogta csípés közben és amikor már kézben volt, pontosabban egy kőre tettük, akkor igazán rövid volt, lényegesen rövidebb, mint a csípés hossza. Szerencsére aránylag hamar múlik a csípés okozta fájdalom, és úgy tűnik nem halálos :)

Elsétáltunk a partszakasz sziklás részére is. Elképesztő látvány nyílt onnan. Ráláttunk a környék hegyeire (még az is lehet, hogy azok már Costa Rica-i helyek voltak) és a gyönyörű kék vízre. Egyszerűen csodálatos volt a elénk táruló látvány.

Sziklás partszakasz

Az árnyék időnként hiányzott a parton, nagyon kevés volt belőle, az egész napot szikrázó napsütésben töltöttük. Délután aztán indultuk hazafelé. Már csak kb. 1 km-re voltunk a kempingtől, amikor valaki megállt mellettünk, sőt nem is megállt, hanem túlment rajtunk, fékezett, majd visszatolatott, hogy szívesen elvisz minket, ha a városba megyünk. Mivel már elég közel voltunk a célunkhoz, nem éltünk a lehetőséggel. Meglepődtünk azonban a gesztuson. Ilyen aránylag ritkán fordult elő velünk, hogy gyaloglás közben valaki megáll, hogy elvinne. Egyszer Tatán történt ilyen, amikor bababörzére mentem a fiúkkal egy hátizsákkal és két bőrönddel. Megállt egy ismeretlen és elvitt minket a művházba. Azóta is nagy szeretettel gondolok rá, amikor eszembe jut.

Távoli, talán már Costa Rica-i hegyek egy nicaraguai strandról

Erről jut eszembe, a vadkempingezésünk másnapján a parton odajött hozzánk egy nagyobb család, hogy szívesen látna minket vendégül, gyakorlatilag egy komplett ebédre. Nem nagyon tudtuk hova tenni a dolgot. Végül több okból sem fogadtuk el, az egyik az volt, hogy tipikus, húsos fogásokkal kínáltak, amit mi lehetőleg nem eszünk.


A San Juan del Sur-i partszakasz volt az első olyan volt, mint a fotókon. Gyönyörű partszakasz, tele éttermekkel, ahol szerencsére azonban nem volt zavaró ezek közelsége. Korábban már voltunk a közelünkben olyan tengerparti részen, ahol a képek alapján valami szépre számítottunk. Azonban a fotók "csaltak". Ami persze nem teljesen igaz, mert nem voltak kozmetikázva, egyszerűen gyönyörű időben, megfelelő fényviszonyok mellett készültek a képek, és olyan szögben, ahol a strand mellett egyáltalán nem látszottak a nem kívánatos részek, mint például a kikötő. Az említett part esetében a kikötő egyébként tengerpart domináns része, alig tudod elkerülni a tekinteteddel a teherhajók látványát. Emiatt a csalódás, hogy a benyomás egészen más, mint amit a fotó sugall. Szóval ez a rész pont olyan volt, mint ahogy a fotók ábrázolták, bármikor tudsz te is ugyanolyat készíteni, még csak drón sem kell hozzá.Vakító kékség, tenger, hullámok, napfény.

Vadászó tengeri madár

Cipők

Még egy apróság. Nicaraguában kidobtuk Ádám papucsát, aminek már centis lyuk tátongott a talpán. Az a puha gumipapucs volt, ami olyan, mint egy klumpa. Mondtam neki, hogy ezt már nem cipeljük vissza Costa Ricába, mert annyit nem ér. Erre ő azt mondta, hogy miért, hiszen a Costa Rica-iak sokkal rosszabb cipőben fociznak, mint az övé. És sajnos ebben igaza is van. Rengeteg focizó gyereket láttunk olyan cipőben, amiben már menni is alig lehet, annyira szakadt vagy éppen lyukas. Volt olyan is, hogy a gyerek inkább levette a cipőjét és mezítláb focizott.

Mivel teltek a délutánok, a sötétedést követő időszak Nicaraguában? Hát mi mással, mint sakkozással, többek között a nicaraguai U18 sakkválogatott egyik tagjával, de erről majd legközelebb. A nicaraguai határátkelésről itt, a közlekedésről pedig itt írtam.


                                                        x x x x x x x x x x x x x x x x x x

Ha érdekel a folytatás, kérhetsz értesítést az új bejegyzésekről e-mailben. Ehhez iratkozz fel e-mail értesítésre. Kattints a lap tetején lévő feliratkozás gombra, írd be az e-mail címed és az ellenőrzőkódot. Ezután nézd meg a postafiókodat, majd kattints a levélben levő linkre és kész. (Nekem mindez angolul jelenik meg, ezért írtam az útmutatót.)