Egy szürreális utazás képei - szavakban

Nicaraguai utazásunk során a fővárosba, Managuába kellett utaznunk, hogy Ádám útlevélkérelmét elintézzük. Managua mintegy 130 km-re fekszik San Juan del Surtól, ahol kempingeztünk. Busszal tettük meg a távot és hihetetlen élményekben volt részünk a 3 órás utazás során.

A buszon komplett bevásárlóközpont vonult fel, annak szinte minden kellékével. Árusok, portékák, alapítványi képviselő, sőt egy bohóc is megfordult a buszon.
Másik buszon ugyan, de találkoztunk katonai ellenőrzéssel, majd ismét egy másikon egy zenésszel.

Indulás előtt

Aránylag zökkenőmentes indultunk Managuába. Kimentünk a kiszemelt buszmegállóba, leintettük a buszt, ami nem onnan jött, ahonnan számítottunk rá, majd elindultunk vele az úticélunkkal ellentétes irányba. Ami jó hír volt ebben, hogy ez csak annyit jelentett, hogy a busz bevisz minket a városba és onnan fog indulni majd a megfelelő irányba. Meglepetéssel szolgált, de szerencsére semmi fennforgással.
Fényképet egyik résztvevőről sem csináltam, akikről itt szó lesz. Furán éreztem volna magam, ha lefényképezem azokat, akikről most itt írni fogok, így nem tettem meg. Remélem sikerül a hangulatot a szavakon keresztül is tolmácsolni. Korábban már írtam róla, hogy milyen élményeink voltak a nicaraguai közlekedéssel kapcsolatosan, erről itt olvashattok.

Buszáruház

Indulásra várva ültünk a buszon, egyre többen szálltak fel, majd egy idő után megjelent néhány árus a buszon. Először megjelent az apró élelmiszerek árusa. Kis zacskókban árult dióféléket, mangót, apró fánkot, sült banánt. Ez itt természetes, hogy a nagyobb megállókban felszállnak, végigmennek a buszon, kínálják az árut. Ha van hátsó ajtó akkor ott leszállnak, ha nincs, akkor végigvonulnak újra előre és ott szállnak le.
A nasikat áruló eladót követte a gyümölcsárus: mangó, avokádó, ananász megtisztítva, feldarabolva, zacskózva. A zöld mangóhoz természetesen só és öntet is jár, ha veszel belőle.
Nagy műanyag ládájával következett a tortilla árus. Ő gyakorlatilag hamburgernek megfelelő szendvicseket árult. Töltött tortilla, szósszal nyakon öntve, aránylag frissen, illatosan. Ha ezzel is végez az ember - nehogy szomjas maradjon - jön a víz, kókuszvíz, kóla és egyéb folyadékok eladója.
Többnyire fél literes palackban érkezik az innivaló, de vannak más formák is.
Gyakran láttam, hogy vizet, gyümölcslét, de olykor kólát is úgy lehet kapni, hogy egy egyszerű, átlátszó nylonzacskóba öntik a folyadékot, elkötik a száját és parancsolj. Jó esetben kapsz hozzá egy szívószálat, és azzal tudsz inni, általában azonban kiharapod a zacskó sarkát és úgy juthatsz hozzá a hűsítő nedűhöz.

Ők mind hangosan, árujukat kínálva kántálják végig a buszt és néha úgy érzem meglepően eredményesek, ami az eladást illeti. Szinte hihetetlen, hogy milyen sebességgel tudják felsorolni az összes portékájukat, mint egy beakadt lemezjátszó, folyton ismételve a kínálatot.
Az egyik megállóban aztán bővült a kínálat.  Felszállt a műszaki és bőrdíszmű osztálya is az áruháznak. Telefontöltőket, USB töltőket, órákat, valamint öveket kínált az eladó egy személyben a buszon. Töltőket és autós GPS és telefontartókat egyénként Costa Ricában is árulnak az úton. A fővárosban, San Joséban, amikor kocsival voltam, a piros a lámpánál többször is megjelentek a GPS-tartó és egyéb töltők eladására szakosodott árusok.

A következő érdekesség az volt, hogy az árusok már nem csak a nagyobb megállóban árultak, hanem egy-egy kisebb megállóban is felszálltak és jöttek egy megállót a buszon. Aztán gondolom átmentek az út túloldalára és a szembejövő járaton folytatták visszafele a feladatukat. Az árusok jöttek mentek, egyre gyakrabban. Egy idő után megszokja az ember.

Az egyik megállóban a sok kötényes eladó után, felszállt egy fehér inges fiatalember, valami igazolványszerűség lógott a nyakában és megállt az üléssorok között, majd elkezdett beszélni. Azt hittem először, hogy valamiféle hittérítő. Aztán kiderült, hogy egy alapítványnak gyűjt, aki az utcán lévő nicaraguai gyerekeket segíti. Osztogatott egy kártyanaptárt és pénzt gyűjtött. Mondtuk neki, hogy nem értjük, hogy mit mond, és meglepetésünkre szép angolsággal elismételte a mondanivalója lényegét.

Őt követte a "gyógyszerész", aki fájdalomcsillapító kapszulákat árult. Többek között hátfájásra, de lehet másra is jó volt. Teleshop stílusban bemutatta, hogy mennyire tuti az ő szere, sokaknak a kezébe nyomta a kapszuláját és néhányan vettek is belőle.

Visszafelé ugyanezt egy másik árus is eljátszotta. Ő valami csodapor keveréket árult, mindenféle természetes növényi kivonatokkal. Az ő beszédéből egész sokat megértettem. Egyetlen dolgot nem értettem. Elmondta, hogy a porában van mangó, ananász, articsóka, fokhagyma és nem tudom még mi, melyiknek milyen jó hatása van és vegyük, mert az tuti jó lesz. Azon gondolkoztam közben, hogy az összes felsorolt összetevő elérhető itt, és még finom is. Vajon miért kellene porban enni ezt az egészet, amikor minden elérhető natúrban is? Olyat mondott, hogy napi 5 mangó 3 napon keresztül és szép lesz a bőröd. Nem jobb 5 mangó, mint egy zacskó por? Mindenesetre volt, akit meggyőzött, bár nem tudom, hogy egy zacskó mangóporral hogyan váltja meg a világot.   

Visszafele felszállt egy kék hajú, kék szájú bohóc a buszra, aki csokit árult. Őt is szívesen fotóztam volna, de fentebb említett okok miatt nem tettem. Elmondta milyen szuper csokit árul, mennyi vitamin van benne, néhányan pedig vásároltak tőle. Unatkozni nem nagyon volt időnk a buszon, volt mindenféle műsor ellene.

Katonai ellenőrzés

Nem csak műsor volt a buszon, volt komolyabb és első pillantásra ijesztőbb dolog is. Indultunk vissza Costa Ricába utolsó nap délben egy helyi busszal. Nem egy ideális időpont volt a déli indulás, mert a diákok is épp ekkor mentek tömegesen vagy haza, vagy meglepő módon át egy másik iskolába. Ez utóbbi céljáról, okáról nem tudok semmit. Csak azt vettük észre, hogy a diákok egy része leszáll az egyik megállóban, majd bemegy a buszmegálló melletti iskolába.
A busz tömve volt így délben, ezért úgy döntöttünk, hogy nem verekedjük végig magunkat a tömegen a gyerekekkel meg a csomagokkal a leszálláshoz, hanem inkább továbbmegyünk a végállomásra, hogy majd ott szállunk át a másik buszra. Ez kb 2x10 km többletet jelent

Egyik megálló után bekanyarodott a busz, aztán pár méteren belül lefékezett. Először semmi meglepőt nem találtam benne, hiszen már volt ilyen, hogy pár méterrel a megálló mellett volt egy utas és azt is felvette a sofőr.
Azonban amit az ablakon kinézve láttam, az meglepő volt.  Egy katona állt a busz mellett gépfegyverrel a kezében. Miközben a katonát néztem, a buszon az ülések között álló diákokat elkezdte 2 terepruhás ember leszállítani. Kiürítették a busz közlekedő részét, leszállították az ott ácsorgó diákokat, leültették azt, akinek tudtak helyet szorítani a már ülő utasok. Elképzelésem sem volt, hogy mi történik. Átfutott a fejemen egy olyan gondolat, hogy túl sokan utaznak a buszon és aki nem tud ülni azt leszállítják. Mondjuk ez a gondolat teljesen irreálisnak tűnt az eddigi utazási élmények alapján, de másra nem tudtam gondolni. Mindamellett ez nem is a katonaság, hanem a rendőrség feladata lenne. A terepruhások morcosan nyomultak végig a közlekedőn és szinte rámordultak arra, aki nem mozdult középről.
Amikor felszabadult az út a busz közepén, átfutott a fejemen a gondolat, hogy na, akkor most le is szállhatnánk, hogy ne kelljen elmenni a másik a városba, most elférünk. A következő gondolat pedig az volt, hogy ki tudja mi történik itt, még az is lehet, hogy utánunk lőnek, ha leszállunk, így inkább maradtunk a helyünkön.
Miután felszabadult az út, elindultak a terepruhások és belenéztek az utasok táskáiba. Morcosan és nem hallottam, hogy felszólították volna az utasokat, hogy mutassák meg a táskákat. Bár az is lehet, hogy felszálláskor mondtak valamit, de ezt nem hallottam és gondolom nem is értettem volna.

Ráböktek a táskákra, és az emberek megmutatták nekik, hogy mi van benne.
Végigment a 2 terepruhás a buszon, közben a harmadik lent őrködött gépfegyverrel a kezében. A busz végén leszállt a 2 ember, visszaengedték a diákokat, majd mehettünk tovább. Érdekes az volt, hogy mi két nagy, tömött táskával mentünk, plusz a kisebb táskáink, ezekbe azonban nem akartak belenézni. Több külföldi is volt a buszon, de úgy tűnt, inkább a helyiek táskái izgatták a katonákat.
Megkérdeztem a mellettem ülő nicaraguai férfit, hogy mit kerestek. Hosszan válaszolt, aztán amikor látta, hogy nem értem, akkor röviden azt mondta, hogy teknőstojást. Bizonyára nagy feketepiaci értéke lehet.  

Zene

Szintén buszos élmény: az egyik buszon egy utas gitárral a kezében elkezdett zenélni és énekelni. Ezt itt meg tudjátok hallgatni. A produkció végeztével végigment a buszon és várta a díjazást az előadásért. Egyébként a legtöbb buszon folyamatosan szól a hangos zene a rádióból, nem szükséges az elő műsor.

Bizalom

Meglepő, szerintem Magyarországon elképzelhetetlen jelenetet is láttam többször is buszozás során. Mégpedig azt, hogy a 20 cordoba (egy cordoba kb. 9 forint) értékű buszjegyet időnként az utasok csak nagyobb pénzzel tudják fizetni, mondjuk egy 500 cordobással. A buszosnak viszont nincs elég váltópénz a kezében. Ekkor elveszi az utastól a pénzt, végigmegy a buszon a többi utastól beszedni a menetdíjat, majd a végén visszatér azokhoz, akik nagy pénzzel fizettek és visszaadja nekik a visszajárót. El tudtok ilyet képzelni Magyarországon, hogy a buszos 25 perc múlva jön vissza a 4000 forintnyi visszajáróval? Ráadásul nem egy, hanem több emberrel is ezt csinálja?

Csomagtartó

Korábban már írtam, hogy a csomagokat a busz tetején szállítják, így ez már nem is volt nagy újdonság. Ezúttal azonban a mi csomagunk is a busz tetején utazott. A végén valami fehér hamuszerű anyag borította a táska egyik oldalát. Vulkáni hamu? Kipufogógáz maradványa? A busz tetején szállított rakományból (volt köztük sok zsák rizs is) kipergő anyag? Lehet jobb nem tudni, mi volt az. Leszálláskor a tetőről a buszos egy kötélen engedte le a táskákat elkerülve a ledobálást. Felfelé dobják a csomagokat. Azokat is, amik szerintem igencsak nehezek. 
A fenti képen pedig nem csak a csomagok utaznak, hanem az az ember is, aki a csomagokat kezeli a buszon. Hajmeresztő.

A strandot most sem hagytuk ki, illetve Dávid nagy örömére utaztunk úgy, mint a helyiek. Erről a  következő részben írok. Egyéb Nicaraguai élményeket itt olvashattok.

                                                          x x x x x x x x x x x x x x x x x x

Ha érdekel a folytatás, kérhetsz értesítést az új bejegyzésekről e-mailben. Ehhez iratkozz fel e-mail értesítésre. Kattints a lap tetején lévő feliratkozás gombra, írd be az e-mail címed és az ellenőrzőkódot. Ezután nézd meg a postafiókodat, majd kattints a levélben levő linkre és kész. (Nekem mindez angolul jelenik meg, ezért írtam az útmutatót.)