Újra Nicaraguában

Ismét Nicaraguában töltöttünk néhány napot. Egészen más érzés volt úgy menni oda, hogy már egyszer végigjártuk a határátkelés folyamatát, mint az olvasmányélmények alapján elképzelni, hogy milyen is az.
Ismét San Juan del Surban szálltunk meg, illetve egy napra átmentünk a fővárosba, Managuába útlevelet intézni. Szerencsére jó időnk volt végig. Szerencsére, mert indulás előtt Costa Ricára rátört az esős évszak első üzenete, egy félórás szakadó eső formájában. Ezt csak 15-e körülre vártuk, de már jelezte, hogy késni feltehetően nem fog.

Utazási élmények ezúttal nem az ismeretlenbe, különbségek és változások.
Az előző nicaraguai látogatásunkról itt olvashattok.

Utazás előtt

Indulás előtt megkerestük, hogy mikor indul a busz és kiballagtunk a megállóba. Ezúttal biztosak voltunk abban, hogy a megfelelő buszmegállóba megyünk, nem úgy, mint első alkalommal, amikor csak sejtettük, hogy megfelelő helyen várakozunk.

Indulás előtt még be akartam fizetni a kilépési adót, így a családot a megállóban hagyva, elindultam a Bank of Costa Ricába elintézni az ügyet.  Minden jól kezdődött, csak egy ember volt előttem, és az is csak pár percig intézte az ügyeit. (Nemrég készpénzt vettem fel egy másik bankban, ahol összesen 2 órát álltam sorban a 4 működő ablak előtt. És milyen szerencse, hogy nem ablakot kellett választani, mert két ablaknál is 1-1 embert szolgáltak ki 1, illetve 2 órán keresztül. Életemben nem láttam annyi pénzt egy kupacban, mint amennyit az egyik hozott a bankba a zsebében. Emiatt nagyon tetszett, hogy a 4 kasszához egy közös sor vezetett és amelyik kassza leghamarabb felszabadult, abba került a követező ügyfél. Ez nem is lenne nagyon meglepő, mert szerintem így lenne normális.
Magyarországon volt már olyan esetem, ahol másfél órát sorakoztam, mert a mi ablakunknál az ügyintézés iszonyú hosszú volt. Ezt az ügyintéző pontosan tudta, de "elfelejtett" nekünk szólni, hogy keressünk másik sort, mert annak ellenére, hogy csak 3. vagyok, a másikban akkor is hamarabb van esélyem végezni, ha 15. leszek. Szóval itt jelen esetben a lehető leggyorsabban kerültem sorra. )

Tehát a bankban be akartam fizetni a kilépési adót. Előtte a neten megnéztük, hogy hol lehet befizetni, így tudatosan választottuk meg a bankot. Sorra kerültem, odaadtam az útleveleket, mire a bankos hölgy fülkéjébe bejött egy munkatársa és együtt megbeszélték, hogy ezt a pénzt fizessem a reptéren. Mondtam, hogy nem jó, mert busszal megyek. Akkor fizessek a határon, mert ezt bizony náluk nem lehet. Így eljöttem, bár nem voltam meggyőzve. Az adót ugyanis simán egy adott számlaszámra kell befizetni, amit sajnos most nem vittem magammal. Az a gyanúm, hogy még nem csináltak ilyet és egyszerűbb volt azt mondani, hogy nem lehet, mint utánanézni. Így visszamentem a megállóba dolgavégezetlenül.

A buszunk másfél órával később érkezett a menetrendben előírtnál. De az is lehet, hogy 15 perccel hamarabb ment el, mint kellett volna, ez sosem fog kiderülni. Végül felültünk a járatra, amikor megérkezett és eljöttünk a határig.

Határátkelés

A határátkelés nagyon gyors volt. (Az első alkalomról itt olvashattok.) Leginkább azért, mert most sokkal kevesebb ember kelt át a határon, mint legutóbb.  Rutinosan megkerestem a kis bódét, ahol be kell fizetni a kilépési díjat. Befizettem a szakadt kis bódéban a 7 helyett a 8 USD-t fejenként. Dollárban olcsóbb volt fizetni, mint colone-ban, ami meglepett. A bódét sajnos nem fényképeztem le, mert odajött valaki, hogy segít és közben elfelejtkeztem róla. Aztán mentünk kilépni majd belépni. A Costa Rica-i határőrrel csevegtünk egy keveset, mondta lelkesen, hogy nagyon szereti az útlevelünket, mert a miénk a világ legszebb útlevele. Na, ezzel sikerült meglepnie, mert nekem semmi különös szépség nem jut eszembe, ha megnézem az útlevelemet. Meg is kérdeztük, hogy mit lát benne olyan szépnek. Mondta, hogy gyönyörű, amikor az ellenőrző fények alá teszi. Mi így még nem láttuk, mondtuk neki. És talán nem is fogjuk. Esetleg ha sima UV fény alá teszi, akkor azt mi is tudjuk reprodukálni, de ha van valami titkos fénykombináció, akkor sose tudjuk meg. (A neten kanadai útlevelet találtam UV fény alatt, ami igen látványos.)

Ami jó élmény volt, hogy egészen jól tudtam beszélni a határőrökkel. Az elsővel nem volt gond, mert angolul társalogtunk, a másodikkal viszont spanyolul. És egészen jól megértettük egymást. Mondjuk a kérdései tartalmát előre meg lehetett jósolni, de akkor is jó érzés volt, hogy valamennyire értem is, amit mond, nem csak sejtem. (Sajnos a spanyollal nem haladok olyan gyorsan, mint terveztem, de ez abszolút az én hibám, mert nem foglalkozom vele elég intenzíven. Még csak minden nap sem.)

Buszozás

Átjöttünk Nicaraguába, felszálltunk a buszra, átszálltunk. Most lefényképeztem a buszmegállót, ahol átszálltunk. Nos, miből lehet tudni, hogy az a buszmegálló?

Buszmegálló Nicaraguában

A buszon most jobb helyzetben voltam, mint korábban, (arról itt írtam), mert volt dollárom és cordobám is, így ki tudtam fizetni a buszjegyet dollárban. Igen, dollárban, ugyanis a buszos dollárt akart tőlem. Még akkor is, ha cordobában többet akart kérni. Így nem vitatkoztam vele, ha annyira akarja a dollárt, kapjon azt.

Érdekes és szembetűnő különbség a buszos közlekedésben, hogy míg Costa Ricában a buszról úgy szállnak le az emberek, hogy jeleznek, az ajtó kinyílik menet közben, majd megáll a busz, az utasok felkászálódnak az ülésről, végül kényelmesen leszállnak. Addig Nicaraguában kinyílik az ajtó, szinte lelöknek a buszról, a felszállókat gyakorlatilag feltolja a kalauz a buszra és amikor már csak az utas egyik lába lóg ki a buszból, akkor a sofőr gázt ad. Ha már mindekinek minden testrésze bent van, akkor bezárja az ajtót. Az utóbbi mondat kicsit túlzás, de nem áll messze a valóságtól. Az utast ugyanis teljesen feltolják, viszont a kalauz tényleg csak fellép az alsó a lépcsőre, és a busz már indul is, amíg ő félig kilóg a járműből.

A kemping

Beköszöntünk a kemping felé útközben a sakktanárhoz (korábbi nicaraguai sakkélmények itt olvashatóak), akivel meg is beszéltünk másnapra egy partit.

A kempingben meglepetés fogadott minket, ugyanis az egy kicsit átalakult.

Pálmakunyhó

Lebontottak néhány sátrat, ami korábban itt állt és helyette "nádkunyhókat", pontosabban pálmakunyhókat találtunk. Ezek nagyon jól néznek ki. Alatta fel lehet állítani a sátrat. Már ha aláfér. A miénk éppenhogy aláfér, bár szerintem nem nagy sátor. 5 személyes iglusátor hivatalosan, de szerintem 5 átlagos méretű európai felnőtt nem fér el benne rendesen.

Néhány kunyhó már készen volt, mások pedig az építési fázisban, így tudtam őket fotózni félkésze is.
Az új kunyhók bambuszvázra épülnek, alul meg van emelve a padló. Ez gondolom igen hasznos az esős évszakban.

Pálmakunyhó váza

 Erre a vázra kötik fel a pálmaleveleket.

Félkész pálmakunyhó

A rögzítés szintén pálmafontokból készül. Nem tudom, hogy mennyire vízálló a tető, de szerintem megállja a helyét. A pálmalevelek formája segíti a víz elvezetését, szerintem nem ázik be a tető.

Pálmalevelek kötözése

Végül a kész kunyhóra tesznek egy szúnyoghálót és egy ajtót. Sajnos képem nincs róla. És azt sem tudom, hogy a szúnyoghálós állapot a végállapot-e. Ugyanis teljesen belátni rajta, tehát gondolom lesz valami megoldás, hogy ne lásson be mindenki a házikókba.


A konyha is fejlődött. A madarak most már nem a tűzhely alatt tanyáznak, oda ugyanis nem tudnak bemászni, hanem felette. Az sem zavarja őket, ha éppen főz valaki.

A tűzhely egyik lakója

Mos lefotóztam a disznóólat is, ami a konyhával egybe épült.

A konyha a tűzhely mellől fotózva

Az ól lakói

Játék határok nélkül

Este a gyerekek játszottak a nicaraguai gyerekekkel. Ez nagyon izgalmas volt. Megbeszélték, hogy nincs közös nyelvük, - kicsit segítettem nekik - , aztán elszaladtak játszani. Kb fél óra múlva jöttek hozzám a fiúk, hogy menjek segíteni, mert baj van. A lányok nem akarják elismerni, hogy gólt kaptak, pedig előtte megbeszélték, hogy hol van a kapu, és a labda tuti, hogy a két jel között ment át. Odamentem és meg is beszéltük. Kiderült, hogy a fiúk abba a focikapuba rúgtak gólt, amit a lányok a röpladbaháló vonalaként jelöltek ki a talajon. Így az igazi együtt játszani :)

Folyt. köv. itt.

                                                        x x x x x x x x x x x x x x x x x x

Ha érdekel a folytatás, kérhetsz értesítést az új bejegyzésekről e-mailben. Ehhez iratkozz fel e-mail értesítésre. Kattints a lap tetején lévő feliratkozás gombra, írd be az e-mail címed és az ellenőrzőkódot. Ezután nézd meg a postafiókodat, majd kattints a levélben levő linkre és kész. (Nekem mindez angolul jelenik meg, ezért írtam az útmutatót.)