Tour de Playas
forrás |
Kocsival vágtunk neki a 65 km-re fekvő úticélunknak, Jacónak. Amolyan turistaparadicsom a leírások alapján, szép strandokkal. Kihasználtuk az autó adta szabadságot, így végül ez egy olyan kirándulás lett, ahol az nem az úticél volt a lényeg, hanem maga az utazás. Több helyen megálltunk útközben, megnéztünk egy-egy partszakaszt, ahol jelenleg alig jár ember. Kevés szöveg, sok kép következik.
Krokodil-híd
Első állomás a Krokodil -híd.
Így néznek ki az emberek, ahogy nézik a krokodilokat.
És itt vannak a krokodilok, amiket néznek.
Playa Galardonada
Most pedig jöjjenek a kellemesebbnek tűnő helyek. Óceánpart - minden bizonnyal apálykor.
Az idő felhős volt, és időnként esett is az eső. Pontosabban inkább csak szitált, ezért a borús hangulatú képek.
Dagálykor valószínűleg feljön a víz egészen a kisodort fákig.
Ahogy lépkedtünk életre kelt a homok. Apró rákok tucatjai szaladtak szét vagy éppen bújtak el a homokban lépteink hatására. A videón épp nem menekülnek, mert nagyon esznek valamit.
Vízesés a sziklafalon
A lefolyó víz végül "eltűnik".
Kicsit távolabb
Folyó és óceán találkozása.
Itt keltünk át az óceánba ömlő sáros folyón. Amilyen kicsi volt, olyan erős a sodrása. Szerencsére sekély volt a víz, és tudtunk bátorságot meríteni abból, hogy láttunk másokat a túlparton. Ha nekik sikerült...
Több kis barlang látszott ki a vízből. Az hiszem apály idején lehettünk itt, így volt lehetőségünk bekukkantani a barlangba.
Playa Herradura
A magazinba illő strand.
Sajnos a fetni képek nem adják vissza jól a látványt, a nyitókép, amit nem én csináltam, igen.
Itt nagyon jót fürödtünk a vízben. Ez volt az első olyan hely az általunk látott Costa Ricában, ahol igazán hívogató volt a víz. Így meg is mártóztunk benne.
Nincs különösebb karácsonyi hangulatom, a helyi készülődés ellenére. Már szinte hiányozni kezdett egy kicsit... Annak ellenére, hogy nem vagyok egy nagy karácsonyrajongó. De a tengeri lubickolás tudta feledtetni ezt a már-már hiányt.
Playa Hermosa
Folyattuk az utunkat a következő helyre, egy igazi szörfparadicsomba.
A hullámok, ha nem is voltak hatalmasak, de nagyon nagyon erősek. Úgy söpörték le a családunkat lábáról, hogy csak kapkodtuk a fejünket. Jól nekifeszül az ember a hullámnak, aztán elsöpri, mintha csak egy pihe lenne a vízben.
Nemrég itt rendeztek szörf világbajnokságot. A hullámok állandónak tekinthetők tehát.
Amikor megérkeztünk a partra, akkor láttam, hogy a csomó ember lubickol a vízben. Aztán kiderült, hogy ez bizony nem lubickoló csapat, hanem szörfösök, akik ülnek a deszkáikon várva a megfelelő hullámot. Így azért elég viccesek voltak. :)
A naplemente is szemet gyönyörködtető.
Végül egy videó, amit az ember gyereke készít, amikor tetszik neki, amit lát.
x x x x x x x x x x x x x x x x x x
Ha érdekel a folytatás, kérhetsz értesítést az új bejegyzésekről e-mailben. Ehhez iratkozz fel e-mail értesítésre. Kattints a lap tetején lévő feliratkozás gombra, írd be az e-mail címed és az ellenőrzőkódot. Ezután nézd meg a postafiókodat, majd kattints a levélben levő linkre és kész. (Nekem mindez angolul jelenik meg, ezért írtam az útmutatót.)
Megjegyzések
Megjegyzés küldése