És mit esztek? - újratöltve 1


Ezt a bejegyzést nagymamám ihlette, aki mindig megkérdezi, hogy mit eszünk. Mintha nem hinné el, hogy itt is vannak "normális" élelmiszerek.
Valamint ajánlom Edina figyelmébe, tudom, hogy szeretsz főzni, és remélem még olvasod az írásaimat.

Szóval mit eszünk? Mindent, ami számunkra elérhető, mind beszerezhetőség szempontjából, mind anyagi szempontból.
Sokmindent eszünk, amit otthon is ettünk és vannak olyanok is, amiket sosem láttunk korábban. Vagy épp láttuk, de nem vettük meg. Ismét az ételek a terítéken.

Korábban már írtam, hogy mit eszünk itt, milyen alapanyagokkal ismerkedünk, vagy éppen miben dőzsölünk. Nagyon sok olyan élelmiszer van itt is, ami otthon is mindennapos. Vannak olyanok, amiket már láttam, kóstoltam otthon is, és van, amivel még sosem találkoztam. Ezek közül jöjjön néhány.

Gyümölcsök

Legtöbbet gyümölcsöt fogyasztunk. Dőzsölünk egyes otthonról nézve egzotikus gyümölcsben, vagy legalábbis Magyarországon nem termő gyümölcsben. Ilyen főszereplők nálunk a banán, amiből rengeteg fogy, ehhez társul az ananász, valamint most, szezonjában a mangó.

Gyümölcsreggeli

A banánhoz elég olcsón hozzá lehet jutni, sőt van úgy, hogy ingyen is. Az ingyen banánt elsősorban  (csoki)fagyi készítésére használjuk. Ehhez megfelel a már rohadtnak kinéző, belül kicsit megbarnult banán, szinte eladhatatlan gyümölcs. Ha jókor megyünk a zöldségeshez, akkor ezt ingyen nekünk adja, mert másnap már kidobná és neki csak útban van. Ha ehető banánt szeretnénk, akkor időben megyünk a zöldségeshez, és 30 banán alatt el sem jövünk tőle.

Ananász

Az ananász a másik nagy kedvenc. Lédús, finom, édes. Nicaraguában vettünk olyan ananászt, amiről ez nem mondható el. Kissé zöld volt a külseje és a belseje sem különösebben édes. De ha az ember nem az édes iránti elvárással indul neki, akkor finom a gyümölcs. Az ananászt itt az emberek gyakran sóval eszik.

Növekvő ananász a kertben

Mangó

A mangót gyakran az út széléről szoktuk felszedni. Ott megyünk el mellette, szinte naponta így ha van, akkor összeszedjük, ami ehetőnek tűnik. A képen levő kosárban az útra potyogott mangókat gyűjtöttük össze.

Egy kosár mangó az út széléről

A nagyobb zöld mangót, ami belül szép sárga és édes (és a képen csak egy fél látszik belőle) a szomszédban lévő fa potyogtatja az útra, reggelente szoktuk keresni a kerítésünk előtt.
Vannak piros mangók a kertben lévő fán. Ilyet szokták exportálni, tehát ha a boltban Costa Ricai mangót láttok, akkor az olyan, mint az első képen. És ilyen éretlen állapotban indul útnak vagy még inkább zölden.

Mangófa

A zöld mangó, - ahogy itt nevezik, és egyébiránt nemes egyszerűséggel hívhatnánk éretlen mangónak is, kemény és savanyú, mindamellett nagyon finom salátának, egy kis chayotéval összekeverve. A zöld mangót itt sóval és citromlével eszik az emberek, amit még nyakon öntenek egy kis zöldséges szósszal. Nekem furcsa, főleg, hogy a szósz sós-savanykás, néha füstös ízű.
A házigazdáink számára pedig az a furcsa, ahogy mi időnként az ananászt esszük. Megforgatjuk nyers kakaóporban és kész a finom csokis ananász. Megmutattuk ezt nekik, teljesen meglepődtek, hogy mi hányféleképpen esszük az ananászt. Azt mondta, hogy a Costa Ricaiak nem sok ananászt esznek. Pedig itt minden van az ananászfogyasztáshoz és termeléshez.

Kakaó

Meglepett minket, hogy a kakaó, a kávéval ellentétben nem mindennapos fogyasztási cikk. Nem magától értetődő beszerezni, pedig az országban terem. Láttam egyszer egy kis filmet, amiben az Elefántcsontparti emberek először esznek csokit. Azt sem tudják, mi az, amivel dolgoznak minden nap. Ez jutott eszembe arról, hogy itt nem nagyon van kakaó. Itt termelik, de a boltok polcaira csak szerény méretben jut el.

És ha már a kakaónál járunk, kaptunk kakaó gyümölcsöt is.

Kakaó

A kakaónak a kettévágott gyümölcséből elsősorban a mag körüli fehér részt eszik meg. A magot is, de az nem finom, szerintem. Abból lehet készíteni a kakaóport, ha van az embernek megfelelő türelme kiszárítani, és megfelelő eszköze a babot porítani.

Kakaó belülről

Ami otthon mindennapos

Itt nem teremnek meg otthon mindennaposnak számító gyümölcsök, mint pl. a cseresznye, meggy, málna, szerintem az alma sem.
Epret aranyárban lehet kapni, ugyanez igaz az almára és a krumplira is, sárgabarack egyáltalán nincs. Bogyós gyümölcsöt szerintem importálják és méregdrágán lehet kapni időnként a piacon.

Ha a piacon meglátok valami újdonságot, mármint számunkra újdonságot, akkor szoktam venni 1-1 darabot. Azt tapasztalom, hogy nagyon nem mindegy, hogy mit mikor vesz az ember és hogyan fogyasztja. Több olyan gyümölcs is van, amit ha éretlenül eszel, akkor örökre elszállhat tőle a kedved, éretten azonban finom. Ebben semmi meglepő nincs, viszont az egy érdekes kérdés, hogy honnan tudod, hogy mikor érett egy gyümölcs és mikor nem. Vajon beérik vagy sem, ha megvetted féléretten? És ha az eladó azt mondja, hogy pár nap és beérik, mennyi az a pár? Honnan tudod, hogy megérett?

Zapote

Először éretlenül vettük meg a gyümölcsöt. A zöldséges azt mondta, várjunk vele pár napot és beérik. Vártunk, de úgy tűnik nem eleget. Olyan kemény volt a gyümölcs, amikor fel akartam bontani, hogy alig tudtam átvágni a héját. Amikor sikerült, akkor rájöttem, hogy a belseje sem jobb. Kemény, íztelen volt a gyümölcs. Mivel megenni  nem lehetett, ezárt vártam még pár napot, hátha érik tovább, de nem történt semmi. Ugyanolyan kemény maradt egy újabb hét után is, így kidobtam.

Zapote

 Pár napja vettem újabb adagot, kísérletezni. Az újabb próbálkozásnál sikerrel jártunk. Sikerült finom, puha, érett, gyümölcsöt venni, amit szívesen fogyasztunk és a fogunk sem törik bele. A vicc az egészben az, hogy szerintem ez a zöldséges polcán érett be, mert az utóbbi időben gyakran láttam nála zapotét, de sosem vettem meg, mert kemény volt. Aztán néhány napja láttam, hogy puha és gondoltam, hogy adok neki még egy próbát. Megérte.


Nispero

A másik ilyen a nispoero. A történet ugyanaz, mint a zapote esetében. Első találkozásra kemény, szinte ehetetlen, íztelen kis gombóc. Végül a kukában landolt a kemény, semmilyen gyümölcs. Aztán megkínáltak egy érett darabbal, és huh.

Nísperó (kép forrása: http://ve.emedemujer.com/bienestar/nutricion-y-fitness/el-nispero-una-fruta-medicinal/)

Az első találkozásunk okán először meg sem akartam enni. Visszautasítottam a kóstolót, aztán meggondoltam magam, és lesz, ami lesz, beleharaptam. Hát ilyen finomat... Olyan volt, mintha szegfűszeges csokiba haraptam volna. (Nagy csokirajongó vagyok.) Nagyon finom, puha, nem hiszem, hogy igazából csokiízű, de az jutott róla eszembe.
Azóta sajnos nem láttam nísperót, de ha lesz, akkor biztosan fogok vele még próbálkozni.

Guava

A guava egy fahéjas, szegfűszeges ízű gyümölcs, kissé fanyar, többnyire lekvár formájában esszük. Ez nem adja vissza az eredeti ízét, mert van benne bőven cukor, de ez is egy finom étel.
Guava (forrás: https://www.qualityfood.ae/products/guava-white)

Kesu

A kesugyümölcs, kesualmának hívják magyarul, egy igen vicces kinézetű gyümölcs. Ritkaságként a növényvilágban, kívül van a magja. Ezt esszük kesudió formájában, feldolgozás után. Olyan kemény a mag borítása, hogy nem sikerült feltörnünk. És persze tartottunk a benne levő savas folyadéktól is. A héj és a mag között erősen savas folyadék van, ami védi a magot. A feldolgozás során a külső "borítást" és a savas folyadékot eltávolítják egyesével a magokról és utána lehet fogyasztani a kesudiót.

Kesualma a morcos arcával

Magának a gyümölcsnek elég különös íze van. Ennek is kicsit fanyar és közben édeskés. Ha beleharapsz, akkor kifröccsen a leve. Magában nem esszük, nekünk nem ízlik. Mint sokminden másból, innivalót lehet belőle készíteni. Bele a turmixba, cukor, víz mellé és kész. Így egészen élvezhető lesz, bár nekünk nem lesz a kedvenc, hiába van itt 2 fa is a kertben. Én megittam az így készített gyümölcslét, a család többi tagja még így sem.

Carambola

A carambolát még egyetemista koromban kóstoltam. Ez sem lesz kedvenc, elég savanyú és összehúzza az ember száját. Viszont ebből számunkra is finom innivalót lehet készíteni a fent leírt módon.

Carambola

A karambola is egy olyan gyümölcs, ami éretten sem sokkal jobb számomra, mint éretlenül. A különbség, hogy míg éretlenül nagyon nehezen vágható és határozottan savanyú, éretten könnyen szeletelhető és kevésbé savanyú. Ha nem lenne a kertben a fán, akkor biztosan nem vennénk belőle. Így viszont isszuk, amikor nagyon sok terem, az innivaló leszűrt levéből "kókuszgolyót" csinálunk, magát a gyümölcsöt pedig díszítésre használjuk. Ádám szülinapi tortáján viszont kimondottan finom volt az édes töltelék mellett.

Csokitorta carambolával

Gyümölcslé

Innivalót a fent említett módon szinte bármiből készítenek itt, gyümölcs, víz, -rengeteg - cukor és az egész bele a turmixba. Készen van a frissítő.
Ittunk már kas gyümölcsből készült innivalót, tamarindó és carambola "löttyöt" is, a fent leírt módokon elkészítve. Kast még nem láttam frissen, és tamarindót sem. Tamarindót aszalva lehet kapni többnyire, kast pedig fagyasztva.


Kiolvasztott kas

És a fenti mondatot rögtön korrigálom is, ugyanis még az is lehet, hogy már láttam ezeket a gyümölcsöket frissen, csak nem ismertem fel őket.

Papaya

Papayát itt elég olcsón lehet beszerezni. (Korábban már írtam róla.) Magában nem egy nagy élmény szerintem, a citrom rengeteget dob rajta. Szóval ha tudod, hogy hogyan edd, akkor mégiscsak finom csemege.
Ma pedig a kertész szedett a fáról néhány papayát, amiből kaptunk párat. És megmutatta, hogy hogy kell enni. Ki gondolta volna, hogy ennek trükkje van. Levágta a papaya 2 végét, majd 4 finom vágást ejtett végig a héján és mondta, hogy ezt most hagyjuk itt nappal, majd éjszakéra tegyük a hűtőbe, holnap pedig hámozzuk meg és együk meg. Kíváncsi vagyok, milyen lesz. Amikor megvágta, akkor fehér tejszerű nedv kezdett el kijönni belőle. Összesen pár csepp sem jött ki rajta, és leállt a folyamat. Kíváncsi vagyok milyen lesz holnap a papaya. (Közben holnap lett és megkóstoltuk a papayát. Nem érzek különbséget az állott és az azonnal fogyasztott papaya között. Péter szerint az állaga más volt, talán kevésbé leves, neki jobban ízlett.

Papaya


Guaba

Az egyik legizgalmasabb gyümölcs, amit most ettünk néhány napja, a lenti képen látható. Guaba a neve, ami nem keverendő össze a guavával. Ez egy nagy zöld bumeráng, amiben kettévágva feltárulnak az ehetetlen barna magok, amik bele vannak burkolva egy fehér, nedves szivacsszerű anyagba. Ezt a fehér szivacsot lehet enni. Akárcsak a kakaóban. (Itt meg tudtok nézni egy jobb képet róla.) Íze nem sok van, vagy csak az én ízlelésem nem elég kifinomult hozzá. Enyhén édeskés talán, aránylag lédús, semmi karakteres. Elképzelésem sincs, hogy hogy jöhettek rá, hogy ez ehető. Mi motiválhatta az embereket az ananász, a mangó és társai mellett arra, hogy ezt a valamit megkóstolják.  

Guaba

Igaz ugyanez elmondható a kókuszdióról is, aminek az ehető részéhez elég nehéz hozzáférni. De gyakorlatilag ugyanez elmondható az összes csonthéjas gyümölcsről is, mint dió, mogyoró, mandula stb., ami szintén nem egy "szedjük le és együk" kategória.

Vajon mi ez? 


Végül még egy érdekes jutott eszembe. Ez a szinte felbonthatatlan, parafadugó kinézetű és nem mellesleg ugyanolyan ízű gyümölcs. A nevére nem emlékszem. Ez volt az, aminek a fogyasztása semmilyen szinten nem éri meg számomra. (Talán az éhenhalás ellen megenném.)
Vagy lehet, hogy még nem találtam meg a megfelelő fogyasztási módot? Irtó nehéz hozzájutni a belsejéhez. Dávid késsel, kalapáccsal, csavarhúzóval nyitotta ki.
Belül aztán semmi íze, aromája, élvezeti értéke nincsen. Tényleg olyan, mind az állaga, mind az íze, mint a parafának.

Felmerült bennem a kérdés ennek kapcsán, hogy ezt vajon szintén éretlenül ettük? Használati utasítást kaptunk a zöldségestől, de abban tényleg csak ennyi volt, hogy bontsd fel és edd meg.



Amit csak láttunk eddig

Egy kocsi csomagtartójára voltak felrakva ezek a gyümölcsök. Kókusz és valami. Olyat sem kóstoltunk még. És van még néhány dolog, amivel a piacon már szemezek egy ideje, de még a kosaramba nem került. Ilyen többek között a guayabana, ami van a kertben, de a kertész megelőzött és leszedte. Micsoda előny, ha valaki tudja, hogy mikor érett egy gyümölcs.



Következő részben a felfedezett zöldségek és elkészített ételek jönnek.
 
                                                                    x x x x x x x x x x x x x x x x x x

Ha érdekel a folytatás, kérhetsz értesítést az új bejegyzésekről e-mailben. Ehhez iratkozz fel e-mail értesítésre. Kattints a lap tetején lévő feliratkozás gombra, írd be az e-mail címed és az ellenőrzőkódot. Ezután nézd meg a postafiókodat, majd kattints a levélben levő linkre és kész. (Nekem mindez angolul jelenik meg, ezért írtam az útmutatót.)

Megjegyzések