TANULJUK A VILÁGOT

Összepakoltuk a dolgainkat, leselejteztük a leselejtezhetőt, a nélkülözhetőt, a pótolhatót és az útirányt Mexikó felé vettük. (Előzőleg írtam arról, hogy miért mondtunk búcsút Costa Ricának.) Az első 2 napot Cancúnban töltöttük, majd átjöttünk a kiszemelt úticélunkhoz Méridába. Pár napja itt ízlelgetjük az életet, kicsit más kezdéssel, mint Costa Ricában. Erről jöjjön most pár szó és fénykép.

A napokban búcsút vettünk Esparzától, ahol az utóbbi 8 hónapot töltöttük. Amikor Costa Ricába jöttünk, úgy gondoltuk, hogy bérlünk egy házat vagy szobát pár napra valahol, ahol majd a bérbeadótól mindenféle hasznos tudnivalókat kérdezhetünk az itteni életről, közben pedig keresünk magunknak egy önálló házat vagy lakást, ahol hosszabb távon tudunk lakni. Dávid úgy akarta, hogy egy olyan házban lakjunk, aminek hatalmas a kertje, legyen benne mindenféle gyümölcs, mint pl banán, ananász, legyen benne medence, közel a tengerparthoz. Azt hiszem ennyi volt az elvárás lényegi része. Nem csekély elvárások... Mi lett ebből? Rövid visszatekintés a helyre, ahol eddig laktunk.

A mi ihletésünkre rendeztek egy sakkversenyt Alajuelaban. Egynapos verseny, 7 forduló, 20 perc + 5 másodperces meccsek. Dávid megnyerte, Ádám pedig 4. lett a 10 év alattiak kategóriában. Nagyon ügyesen küzdöttek mindketten. Egymás ellen is össze kellett mérni a fiúknak a tudásukat.

Mindig is nagyon tetszettek a tengerparton készült hatalmas homokvárak és homokszobrok. Van aki egy egész birodalmat képes felépíteni a parton, van aki kisebb, azonban részletgazdag várat teremt és van, aki szinte szobrászi részletességgel felépített homokszobrot alkot. Egyszer megpróbáltunk mi is egyet építeni egy szobrot, de még az alapokig sem jutottunk el. Hétvégén azonban vendégeink voltak és velük együtt alkottunk egy teknőst. Ha tudod, hogy hogy kell csinálni, nem is tűnik olyan bonyolultnak. Ha valakinek kedve támad tengerparton, Tisza-parton, esetleg egy homokos tó partján vagy egyszerűen egy homokozóban óriásszobrot építeni, annak álljon itt hozzá egy rövid útmutató. És hogy jön a képbe churchill? Erről a végén.

Kb 10 km-re lakunk az óceántól, így nem lett mindennapi programunk a lubickolás, és a parti séták sem válhattak gyakori tevékenységeink elemévé. Közel van ugyan, de odajutni kb. 1 órás program, vissza ugyanennyi, tehát nem az az eszembe jutott megmártózni, ugorjunk le a partra dolog. Az első találkozásunk a Csendes-óceánnal felettébb kiábrándító volt. Korábban az USÁban jártunk az Atlanti -Óceán partján, ami kellemes emléket hagyott bennünk, erről az alkalomról ez nem mondható el. Szerencsére vannak itt is szép számmal nagyon szép részek, elgondolkodtató, hogy ami nem az, az vajon miért. Mennyit tehet érte az ember vagy mennyire múlik ez a környezeten.

Ez a bejegyzés folyamatosan készült, már az első itt töltött napunk után be akartam tenni, de elakadtam vele.  Most kicsit kibővítve jöjjön. Találkozások az állatokkal. Barátságos iguána a teraszon, skorpió, pók a házban, madarak, békák többnyire a kertben. A képen Dávid épp egy leguánra vadászik.

Néhány napra elmentünk egy Uvita nevű településre. Uvita kb 200 km-re van tőlünk délre, mintegy 150 km-re a Panamai hátártól. A tengerparton fekszik. Azt hiszem leginkább egy unalmas kisváros jelzővel lehetne illetni, legalábbis, ami az én tapasztalataimat illeti. De a potenciál benne van a kisvárosban, hiszen 6-8 éve még út sem vezetett oda, most pedig már a város felé vezető utolsó 50 km is végig aszfaltozott. Valamint fellendülőben van az élet az infrastrukturán kívül is. Uvita kicsi, üres (bár az üres mindenkinek mást jelent), a tengerpartja szép és elképesztően hangos.

Egy kalandtúrán vettünk részt a kert végében. Pontosabban a szomszéd udvaron, ahová a kert végéből indult az út. Egy kis medencét kerestünk a közeli folyón. Nem tudtuk hol van, volt egy rövidke útbaigazításunk, hogy merre is kell menni és mit kell keresni. Ez alapján próbáltunk szerencsét 

A gyümölcsök mellett zöldséget is eszünk bőven. Olyat is, amit otthon eszünk és olyat is, amivel itt találkoztunk először. A zöldségekre szinte ugyanaz igaz, mint ami a gyümölcsökre, ami itt megszokott, az otthon általában egzotikus és fordítva. Ezt az árak is tükrözik, így a fogyasztásunkban is látszik.

Ezt a bejegyzést nagymamám ihlette, aki mindig megkérdezi, hogy mit eszünk. Mintha nem hinné el, hogy itt is vannak "normális" élelmiszerek. Valamint ajánlom Edina figyelmébe, tudom, hogy szeretsz főzni, és remélem még olvasod az írásaimat. Szóval mit eszünk? Mindent, ami számunkra elérhető, mind beszerezhetőség szempontjából, mind anyagi szempontból. Sokmindent eszünk, amit otthon is ettünk és vannak olyanok is, amiket sosem láttunk korábban. Vagy épp láttuk, de nem vettük meg. Ismét az ételek a terítéken.

Sajnos most nem túl békés a helyzet Nicaraguában, remélem hamarosan tudnak javítani az ott élő emberek a körülményeiken. Legutóbbi utazási élményeink utolsó részét olvashatjátok itt. Megnéztünk egy újabb helyi strandot, kipróbáltuk a a helyi közlekedést és próbálkoztunk a taxizással. Apróságok, ezúttal képekkel.

Nicaraguai utazásunk során a fővárosba, Managuába kellett utaznunk, hogy Ádám útlevélkérelmét elintézzük. Managua mintegy 130 km-re fekszik San Juan del Surtól, ahol kempingeztünk. Busszal tettük meg a távot és hihetetlen élményekben volt részünk a 3 órás utazás során. A buszon komplett bevásárlóközpont vonult fel, annak szinte minden kellékével. Árusok, portékák, alapítványi képviselő, sőt egy bohóc is megfordult a buszon. Másik buszon ugyan, de találkoztunk katonai ellenőrzéssel, majd ismét egy másikon egy zenésszel.

Ismét Nicaraguában töltöttünk néhány napot. Egészen más érzés volt úgy menni oda, hogy már egyszer végigjártuk a határátkelés folyamatát, mint az olvasmányélmények alapján elképzelni, hogy milyen is az. Ismét San Juan del Surban szálltunk meg, illetve egy napra átmentünk a fővárosba, Managuába útlevelet intézni. Szerencsére jó időnk volt végig. Szerencsére, mert indulás előtt Costa Ricára rátört az esős évszak első üzenete, egy félórás szakadó eső formájában. Ezt csak 15-e körülre vártuk, de már jelezte, hogy késni feltehetően nem fog. Utazási élmények ezúttal nem az ismeretlenbe, különbségek és változások.

A sakk úgy tűnik mindenhol megtalál minket. Egy olyan házban lakunk, teljesen véletlenül, aminek a tulajdonosa régebben sakkbajnok volt és van sakkoktatás is helyben. (A teraszon van egy asztal, aminek a mintázata 2 sakktábla. Igaz nem jó irányban van elkészítve a sakktábla- igen, igen, mert az is számít bizony... - de jól mutat az asztalon.) Nicaraguában a kemping felé sétálva bukkantunk rá egy sakkoktatóra, akihez be is sétáltunk. Legyen akkor szó sakkról, kontrasztokról, mi kell ahhoz, hogy az ember tudjon aludni, végül pedig, hogy néz ki egy temető Nicaraguában. És ezzel egyben a nicaraguai élmények végéhez is érek.

Nicaraguában San Juan del Sur városában töltöttünk néhány napot. Pihenés a tengerparton, fürdés a vízben, séta egy másik partra, találkozás (számunkra) ismeretlen tengeri lényekkel, főzőcske a felettéb szokatlan konyhában, sakkpartik a világ végén, bepillantás egy istentisztletbe, apró meglepő dolgok. Ezek jellemezték a nicaraguai tartózkodásunkat.    A San Juan del Sur-i tengerpart volt az első volt, ami pont olyan volt, mint amilyennek a képeken láttuk. Eddig a legtöbb hely, amit korábban fotókon is láttam, csalódást keltett. A képek többnyire úgy vannak megalkotva, olyan szögből vannak fotózva, ahogyan valóban lehet látni a környéket, ha megfelelő irányba nézel és eltekintesz az egyéb zavaró tényezőktől. Vagy van egy drónod, ami elég magasról tudja szemlélni a környéket. Ez volt az első hely, ami tényleg azt nyújtotta, amit a fotók alapján vártam tőle.

A nicaraguai közlekedés számomra döbbenetes. Életveszélyesnek tartom egyes formáit, egy részét csak balesetveszélyesnek, más részét inkább csak meglepőnek. A Nicaraguában töltött néhány nap alatt megtudtuk, hogy mekkora jármű kell egy 5 fős család szállítására, mi szükséges 6 fő részére, valamint hogy egy 2 személyes pick up pont megfelelő méretű autó egy család szállításához. (Na nem a kis családra gondolok, hanem a fél rokonságra.) Emellett a buszozás – utasként – meglehetősen könnyen teljesíthetőnek tűnik, mindamellett, hogy érdekes élmény. Fotózni sajnos csak keveset sikerült, de azért néhány érdekes jelenetet lencsevégre kaptam, ha nem is a legjobb minőségben…

Mekkora jármű kell egy 5 személyes családnak? És vajon 6 főre mivel kell számolni? Hogyan bukkan az ember egy sakk-oktatóra "a világ végén"? Vadkemping az óceánparton?  Milyen távolság van a disznóól és a konyha között?  Milyen erős ellenfél a nicaraguai sakkválogatott egyik tagja? Mit jelent ha valaki azt mondja, hogy egy kicsit beszél egy adott nyelven?  A buszozás, mint újfajta élmény? És egyáltalán mennyibe kerül kilépni az országból, illetve mennyibe kerül belépni a másik országba? Országhatárok nem éppen európai stílusban (igaz nem is világjáró stílusban, mert csak Európában és Észak-Amerikában jártam korábban), buszozás, vadkemping, "rendes" kemping, óceánparti élmények, nem várt sakkpartnerek és ami még eszembe jut. Jöjjenek a nicaraguai élményeink több részletben.

Sakkverseny Herediában töltöttünk az elmúlt héten négy napot. A fiúk a Costa Ricai Nemzeti Sakkversenyen indultak. Előre tudtuk, hogy nem lehetnek nemzeti bajnokok a versenyen, tekintettel arra, hogy nem állampolgárok, viszont akár meg is nyerhetik a versenyt. Nagy várakozással indultunk hát neki a ennek az erőpróbának. Mi tetszik nekem a sakkversenyen? Hogy lehet a sakkverseny izgalmas? Mi zajlik az asztal felett és alatt? Ezekről írok néhány gondolatot.